7 érem, közte 3 arany a keddi mérleg

júl 29, 15 7 érem, közte 3 arany a keddi mérleg

Görkorcsolyában, kerékpárban és úszásban voltak eredményesek a magyar speciális olimpikonok a Los Angeles-i világeseményen.

A Convention Center görkorcsolya pályáján összesen 4 érmet szerzetek sportolóink. A lányoknál, a 300 méteres táv különböző divízióiban Marosi Viktória és Szuhov Eszter egyaránt győzni tudott. A két futam között mindössze 2 perc telt el, sokáig zúgott a vastaps a lányoknak a magyar szurkolótábor lelkes tagjaitól. Viki, a Ferencváros Szabadidős SE 15 éves versenyzője első alkalommal állhatott fel Nyári Világjátékokon dobogóra. Szuhov Eszter örömkönnyeket is hullajtotta célba érkezésekor, ő újoncként, első nemzetközi viadalán aratott sikert.

Ugyanezen a távon a fiúknál a 14 éves, dunaújvárosi Szappanos János remekelt, teljesítményének ezüstérem lett a jutalma.

A fiúk 1000 méteres távján Péter Dávid 3 másodpercet javítva eddigi legjobb idején, a második helyen száguldott célba, kínai ellenfele mögött. A SOFI Életjel Alapítvány sportolója 11 éve korcsolyázik. A fiatalokat Miklósné Malek Erzsébet szakágvezető, valamint Dombóvári Szilvia szakágvezető helyettes és Tarcali Attila edző készítette fel, de elmondásuk szerint sokat segített nekik egy nyakba akasztható, díszített pinponglabda kabala is.

A kerékpárosoknak Long Beachen alakítottak ki pályát. Az 500 méteres döntőkben a legerősebb divízióban szerepelt a nagykőrösi Szegfű Attila és a szigetvári Varga Mónika is. Attila aranyérmes, míg Mónika ezüstérmes lett. Szorgalmuk, kitartásuk, tisztességes hozzáállásuk mindenki számára példaértékű lehet. A fiúknál a negyedik divízióban a kislétai Fülep Zoltán képviselte a magyar színeket és mindent beleadva érkezett be ötödikként a célba.

Az uszodában 400 méter gyorson Mateidesz Nóra begyűjtötte második Los Angeles-i érmét is, 100 méter háton szerzett elsősége után ebben a versenyszámban a dobogó harmadik fokáig jutott. 4×100 méteres gyorsváltónk pedig a negyedik legjobbnak bizonyult.

Bocsában első tétmérkőzésén kiélezett csatában múlta felül surinami ellenfelét a darvastói Pál András, aki a napokban ünnepelte 38. születésnapját.

A szolnoki Lelesz József és a budapesti Takács Máté alkotta férfi bowling párosunk is versenyzett ma, a fiúk a hatodik helyen fejezték be szereplésüket.

Kosárlabda csapatunk első csoportmérkőzésén, 47-18-ra magabiztosan és fölényesen verte Indonézia legjobbjait.

Női labdarúgóink azonban ismét vesztesen hagyták el a gyepet. Uruguay után a finnektől is vereséget szenvedtek a lányok, 4-1-re. Egyetlen gólunk Szűcs Laura nevéhez fűződik.

A magyar delegáció 3 nap után 5 arany, 3 ezüst és 2 bronzéremmel büszkélkedhet.

Teniszezőink is sikeres divízionáláson vannak túl. Kelemen Zsombor remek játékot bemutatva első lett kvalifikációs csoportjában, miután holland ellenfelét 10-1-re, brazil vetélytársát pedig 10-7-re győzte le.

Vegyespárosunk a második helyen végzett divíziója döntőjében. A Begovics Éva-Kelemen Zsombor kettős egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el a UCLA Egyetem pályáján. Ebben a versenyszámban még folytatódik a kvalifikáció.

Forrás: Special Olympics Hungary

Fotó: Molnár Péter

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>