2018. november 19. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Fekvenyomás: országos csúcsok, első helyezések Kisbérről

Fekvenyomás: országos csúcsok, első helyezések Kisbérről

Hétvégén ismét dobogóra állhattak az Orosházi Toldi SE versenyzői. Ezúttal a Kisbéren megrendezett Ifjúsági, Junior és Masters Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokságon remekeltek. Országos csúcsok is születtek.

Pogány Andrea 72 kg-ban 75 kilós teljesítménnyel masters1-ben súlycsoportja magyar bajnoka, míg az összevont masters kategóriában abszolút harmadik helyezett lett.

Élete első versenyén vett részt Szabados Katalin, aki 84 kg-ban remekül szerepelt, masters1-ben 50 kg-ot tudott teljesíteni, ami a második helyre volt elegendő.

Szintén ebben a súlykategóriában, de masters2-ben Schneider Erzsébet 68,5 kg-mal új masters2 országos csúcsot állított be, és ezzel súlycsoportja magyar bajnoka lett. A masters női csapat második helyen végzett.

Lovas Mónika a junior +84 kg-os kategóriában 115 kg-os teljesítményével a dobogó legfelső fokára állhatott, és ezzel az eredményével megszerezte a junior abszolút bajnoki címet is. – tudtuk meg az egyesület beszámolójából.

+120 kg-ban egyik orosházi versenyző sem talált legyőzőre: junior korcsoportban Véró Alex 210,5 kg-os nyomással aranyérmet szerzett, és az összes juniorok között is a legjobbnak bizonyult, abszolút bajnokként zárva így a versenyt. Alex 210,5 kg-os eredménye új junior országos csúcs. A masters2 kategóriában Bodnár István is remekelt, 200,5 kilóval magyar bajnok, és abszolút harmadikként végzett. István nyomása raw és ruhás masters2 országos csúcs is egyben.

Fotó: egyesület

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.