Tekerjünk! De merre?

okt 29, 16 Tekerjünk! De merre?

Ezúttal nem kerékpáros programra szeretnénk invitálni olvasóinkat, hanem a figyelmüket felhívni a hétvégi óraátállításra. Vasárnap elkezdődik a téli időszámítás, így hajnalban 3-ról 2-re kell tekerni óráinkat.

Az Európai Unió szabályozása alapján a nyári időszámítás minden tagállamban október utolsó vasárnapján ér véget, mely idén október 30. Ekkor kezdődik a téli időszámítás, így hajnali háromról kettőre kell visszaállítani az óráinkat. Európában a téli időszámítás október utolsó vasárnapján kezdődik, és március utolsó vasárnapjáig tart, ezért ennek megfelelően minden évben más dátumra esik, azonban az átállítás napja mindig vasárnap. A téli időszámítás szabályait az Európai Unió 1996-ban egységesítette. Az állítás által már kora reggel világos lesz, viszont az este egyre korábban köszönt majd be.

Ugyan okostelefonjaink, számítógépeink, modernebb tv-készülékeink önállóan átállnak a fent említett időre, viszont fokozott figyelmet kell fordítanunk a karórákra, a régebbi ébresztőórákra, a gépjárművekben lévő időjelzőkre, hiszen azok nem állnak át automatikusan az új időszámításra, amely miatt akár kellemetlenségeink is lehetnek.

Ahogyan arról korábbi anyagunkban már írtunk, az óraigazítás hajnalán, vasárnap a kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, míg az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak. Térségünkben ez a változás két nemzetközi vonatot is érint: a Bécs–Budapest–Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonat egyik járata Lőkösházán, az ellenkező irányba közlekedő pedig a békéscsabai állomáson várakozik a téli időszámítás szerinti indulási idejére.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.