Programsorozat motorosaink védelméért

márc 20, 16 Programsorozat motorosaink védelméért

Egyre többen választják Magyarországon is a kétkerekűeket, közlekedésben a motorosok jelentős veszélynek vannak kitéve. Ezt a tényt szeretné megszüntetni, illetve közlekedés-biztonság-tudatos közúti közlekedést létrehozni most induló kampányával a fejlesztési tárca.

A közlekedésben a gyalogosok mellett a motorosok vannak kitéve a legtöbb veszélynek, náluk egy közúti baleset igen súlyos sérülésekkel járhat, melyek akár egy egész életen át jelen lehetnek utána. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium figyelemfelhívó és szemléletformáló közlekedésbiztonsági kampányt indított, melynek középpontjában a motorosok és a segédmotorosok állnak – jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a programsorozat megnyitóján, a Budapest Motor Fesztiválon. A “Két kerék – egy élet” című országos rendezvénysorozat legfőbb célja, hogy felhívja a magyar motorosok és robogósok figyelmét a biztonságos közlekedésre, a baleset-megelőzésre, illetve az egymásra való odafigyelés fontosságára. Az új kezdeményezéssel közlekedésbiztonság-tudatos közúti közlekedést szeretnének elérni hazánkban.

Tasó László arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Magyarországon is egyre többen ülnek kétkerekűre, a közlekedés minden résztvevőjében érdemes tudatosítani a közlekedésbiztonsági szempontokat, és a vezetéstechnikai tudás fontosságát. Ez a program életre hívásának egyik jelentős indoka is.

A fejlesztési tárca Kommunikációs Osztályának tájékoztatása szerint a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és 2015-2016. évi Intézkedési Terve keretében indítják el a „Két kerék – egy élet” című, három állomásból álló programsorozatot. A kampánynak közösségi oldalt is készítettek, ahol folyamatosan frissülő információkat kaphatnak, ezt ide kattintva érhetik el.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>