Labdarúgás: elindult a szezon a megyei másodosztályban is

aug 18, 15 Labdarúgás: elindult a szezon a megyei másodosztályban is

Sok gólt és izgalmas küzdelmeket hozott a szezonnyitó forduló Békés megyében. A másodosztályú bajnokság tizenhat csapata mérkőzött meg az első pontok begyűjtésének reményében. Hat találkozót játszottak szombaton, egyet pedig vasárnap.

A tavalyi bronzérmes Lőkösháza gólzáporos döntetlennel kezdett Békésszentandráson. A tavaly megyei első osztályból búcsúzó Gyomaendrőd új reményekkel fogadta az immáron második vonalban szereplő Dombegyházát. A hazaiak fölényes győzelemmel mutatkoztak be az új osztályban. Nem sikerült a bemutatkozás a Kunágotának, a harmadosztályból feljutó együttes vereséggel indította a szezont a Békéscsaba ellen. A tavalyi megyei harmadosztályú bajnok Medgyesegyháza az új szezonra is átmentette jó formáját és győzelemmel mutatkozott be Battonyán. A Mezőberény hazai pályán fogadta az Újkígyóst. A berényiek júniusban a legutóbbi összecsapáson alulmaradtak, most viszont otthon tartották a három pontot. A békésiek a kiesést sikeres idényrajttal próbálták feledtetni. Az eredmény elmaradt a várttól, a bucsai együttes nyerte a párharcot. Az Okány és a Sarkad összecsapása kiélezett küzdelemnek ígérkezett, a 2014/2015-ös szezon második helyezettje vendégszerepelt a bajnokság hatodik helyezettje otthonában. A sarkadiak minimális gólkülönbséggel nyerték a találkozót. A forduló egyetlen vasárnap játszott mérkőzésén a Sarkadkeresztúr fölényes győzelmet aratott a Csanádapáca otthonában.

Eredmények:

Augusztus 15. szombat 18 óra
Békésszentandrási HMSE – Lőkösháza KSK 3-3
Gyomaendrődi FC – Dombegyház NSE 6-1
Kunágota TE – Békéscsabai MÁV SE 1-3
Medgyesegyháza SE – Battonyai TK 3-1
Mezőberényi FC – Újkígyós FC 3-2
Békési FC – Bucsa SE 2-3
Okány KSK – Sarkadi Kinizsi LE 1-2

Augusztus 16. vasárnap 18 óra
Csanádapácai EFC – Sarkadkeresztúri SE 1-4

B.T.

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>