Heteken belül igényelhető az új „szocpol”

jún 10, 15 Heteken belül igényelhető az új „szocpol”

Július elsejétől lép életbe a Családok Otthonteremtési Kedvezménye. A szocpol utódja, a CSOK felhasználható lesz új vagy használt ingatlan vásárlására, vagy a meglévő bővítésére.

Az igénybe vehető támogatás összege 500 ezer és 3,5 millió forint között lesz majd, amely függ a meglévő, s a vállalt gyermekek számától, a lakás nagyságától és energiafogyasztásától. A vissza nem térítendő állami támogatást olyan házaspárok is igényelhetik, akiknek még ugyan nem született gyermeke, de tervezik és 40 év alattiak. A gyermekvállalás teljesítésére előírt határidő egy gyermek vállalásakor 4, két gyermeknél 8 év. Amennyiben nem járnak sikerrel, a felvett támogatást vissza kell fizetniük.

Egyébként gyermeknek számít már a magzat a terhesség betöltött 24. hetét követően, a 16. életévét be nem töltött eltartott, az oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, 25 évnél fiatalabb diák vagy a 16. életévét betöltött, de legalább egy éve megváltozott munkaképességű személy.

További feltétel, hogy a támogatással érintett lakásban a támogatott személynek legalább 50 százalékban tulajdonosnak kell lennie, csaladok_otthonteremtesi_kedvezmenye_150325házaspár és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek tulajdonjoga kell, hogy legyen. A lakásban az igénylőn vagy támogatott személyen kívül csak az általa eltartott gyermek szerezhet tulajdont. A kedvezményt életkori megkötéstől függetlenül igényelhetik a házastársak, élettársak, egyedülálló szülők már meglévő gyermekeik, és a terhesség betöltött 24. hetét követően magzat vagy ikermagzat után.

Bővebb információt az EMMI ügyfélszolgálati portálján találnak:

http://emmiugyfelszolgalat.gov.hu/aktualitasok/csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny

Az otthonteremtési támogatás nagy segítséget jelenthet a gyermekes családok számára, de pozitív hatással lehet az ingatlanpiac szereplőire is, az eladókra, a vevőkre, az ingatlanközvetítőkre és az építkezési beruházókra is.

Kálmán-Pócsik Judit

Forrás: mno.hu

Fotó: illusztráció, mno.hu

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>