Végegyházi sikerek az évadzárón

máj 17, 15 Végegyházi sikerek az évadzárón

Tegnap álltak asztalhoz a megye asztaliteniszezői a Keresztes Sándor Emlékversenyen, a hagyományosan évadzárónak számító viadalon Békésen. A végegyháziak a négy dobogós helyből hármat zsebeltek be.

Szombaton gyűltek össze Békés megye asztaliteniszezői, hogy megmérkőzzenek a Keresztes Sándor Emlékversenyen. A közel 30 indulóból a végegyháziak három fővel képviselték magukat, Kerekes Róbert, Krajczár Dávid és Bácsi Bernát személyében.

Csoportokkal indultak a küzdelmek, amelyet mindhárom dél-békési játékos sikeresen vett, így az egyenes kieséses szakaszban folytathatták. A legjobb nyolcba és négybe jutás egyikőjüknek sem okozott komoly nehézséget, majd az elődöntőben Kerekes Róbert a Mezőberényt erősítő Balog Tamással csatázott nagyot. A Végegyháza kitűnősége az ötödik szettben összeszedettebben játszott, és jutott a döntőbe. A másik ágon Bácsi Bernát Krajczár Dáviddal csapott össze, amiből utóbbi került ki győztesen, így a fináléban a két végegyházi mérte össze tudását.

Kerekes nem bírt az egész nap remekül teljesítő Krajczárral, és ahogy a tavalyi évben, ezúttal is az ezüstérmet szerezte meg, a dobogó legfelső fokára csapattársa, Krajczár Dávid állhatott fel. A két harmadik a szintén végegyházi Bácsi Bernát és a mezőberényi Balog Tamás lettek. Ezzel a dél-békési együttes a megszerezhető négy éremből hármat vihetett haza.

 11063783_1082813561734298_6964722841651445700_n11295724_1082820768400244_92640561621850858_n

Az emlékverseny eredményhirdetése után került sor a megyei csapatbajnokságok díjkiosztójára. A Végegyháza a Megye I. osztálytól a Megye III-ig, kivétel nélkül indított egy-egy csapatot. A legalsóbb osztályban a 11. helyet szerezték meg, a másodosztályban ötödikek lettek, a legfelsőbb megyei pontvadászatban az ezüstérmet vehették át a Mezőberény mögött végezve, a harmadik helyet az Elek szerezte meg.

– Remek eredményt értünk el a mai napon, mindhárom versenyzőnk éremmel gazdagodott, és külön öröm, hogy a döntőbe két játékosunk került be. A csapat eredményünkre is nagyon büszkék vagyunk, erős volt a mezőny, amiben szép eredmény a második hely – értékelt Bognár István csapatvezető.

A megjelenteket a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség bőséges ebéddel látta vendégül.

A következő idényben a Mezőberény az NB III-ban folytatja, így a Végegyháza bajnoki esélyesként vághat neki a 2015-2016-os kiírásnak.

Juhász Ádám

Fotó: Kovács Ferenc, Juhász Ádám

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>