A számok bűvöletéből a betűk világába

Szerző by Admin in Aktuális, Hírek, Irodalom | Nincs hozzászólás

,,A kultúra minden alkotótevékenység összegző ereje: az emberi értelem társadalmi hasznosítása.” (Gabriel García Márquez)

Debreczeni Dénes Istvánné a Batsányi-Cserhát Művész Társaság tagja. Az orosházi Polgármesteri Hivatalnál dolgozott a számok bűvöletében és világában. Egyszer csak meglepte az ihlet és írni kezdett, szívből-lélekből. Hallgassuk hát, hogyan vall munkásságáról, életéről, nyugdíjas napjairól.

Szívesen beszélek életemről, habár sosem éreztem azt, hogy különleges lenne. 1950. január 2-án születtem Lőkösházán, a két bátyám után első kislányként. Apukán határtalan szeretettel fogadott, mint első kislányát. Ezt azért írom így, mert az én születésemet még négy követte. Összesen heten lettünk testvérek. Három fiú és négy lány. A gyerekkorunk valószínűleg nehéz lehetett a szüleimnek, hisz az 1950-es évek eleje senkinek se volt könnyű. 1952-ben keveredtünk Mezőhegyesre, ahol a három legkisebb testvérem született. Apu ott kapott munkát a MÁV-nál, ahol mozdonyfűtő lett. Jó érzéssel emlékezünk erre az időszakra. Kalandként éltük meg, amikor a bokrosba mentünk vadon termő meggyet szedni, mert épp nem volt miből ételt főzni nekünk, vagy a gombászást a közeli sertéstelepen. Én még azt is elmondhatom, hogy volt gyerekszobám, hisz a lakás két szobájából a nagyobbikban mi gyerekek aludtunk. Ki ágyban, ki a földön, matracon, amit minden reggel az ágyra tettünk, hogy nappal is elférjünk valahogy. A szüleim a másik helyiségben aludtak, ami egyben a konyha funkcióját is betöltötte. Ekkora, vagy ennél kisebb lakása volt akkor a MÁV telep lakóinak.

Mégis egy összetartó közösség volt a mienk. Voltunk vagy harmincan gyerekek, akikkel késő estig ment a hancúr. Este leves-vacsora meg lábmosás után, már ágyban fekve anyukánt mesélt nekünk. Szépséges verseket, meséket, történeteket olvasott a mások által neki ajándékozott Nők Lapjából. És még itt se volt vége a napnak, mert altató gyanánt egymásnak énekeltünk, amit csak szülői parancsra hagytunk abba. A Madéfalváról Mezőhegyesre származott polgárista Jártó Annát, anyukánkat boldoggá tette, ha gyerekeit nevetni látta. Már felnőttek voltunk, amikor egy szomszédunk kérdezte anyukámat, mit tesz azért, hogy mind itt vagyunk körülöttük. Ami igaz is volt, hisz nem igazán vágytunk messze menni a szülőktől. Persze később a szél minket is hétfelé szórt.

 

Egy vagyok a sok közül

Egy vagyok a sok közül,
Ki a szunnyadó reményeit halomra veti
miközben megnyitja a csönd kicsi sufniját.
Kinek lelkét láthatatlan aggódás hatja át.
Aki rozsdás napjait pórázon vezetgeti
és kopasz papírlapra kormos panaszokat fest,
Még lelkében is megmártózik az est.

Egy vagyok, a sok közül
ki az elbújt bizalmat nem leli,
Ki nem akar teljesedni, nem akar kiválni,
Fél a jövőjétől, mert ellensége a BÁRMI.
És nem akar semmit felejteni.
Kiben bánat és bosszú végérvényesen egy
Ki a végrehajtó idővel egy végtelenbe megy.

Egy vagyok a sok közül,
Kiben együtt a bánat, a derű és a jó,
Ki a múlt romjai közt néha még reméli,
Hogy ÉLNI egyszer majd megéri,
ha a bűvös rejtélyt megoldja a szó.
Kinek egész vagyona béna lelkiismerete,
és ez az egyetlen egy, foltozott élete.

 

A Városi könyvtárban egy irodalmi estemen a családom egy részével: Rita, Viktor, Erika, a három gyerekem.

Jómagam és Noémi, a legkisebb unokám.

Milyen végzettséged van? Hol dolgoztál a nyugdíjba vonulásodig?

Végzettségem:
1974: Érettségi, 1980: Képesített könyvelő, statisztikus, 1995: Mérlegképes könyvelői képesítés, 1998: Pénzügyi tanácsadói végzettség, 2008: Szolnoki Főiskola, ahol tájgazdálkodási mérnökként marketing-pénzügy szakirányon diplomáztam.

Életpályám:
•    1968 és 1979 között MÁV dolgozóként jegyvizsgáló, építőiparban anyagkönyvelő voltam.
•    1979-től Üveggyárban osztályozó, MEO-s, önálló reklamációs ügyintéző
•    1991 és 1996. augusztus 15-ig munkanélküli. Ezalatt: bejárónő, paradicsomszedő, könyvelő („ feketén” alkalmazva), piaci árus.
•    1996 augusztusától közmunkás,
•    1996. november 15 – 1997. június 30-ig munkatárs az Orosházi Polgármesteri Hivatalnál, majd ugyanitt 1997. július 1-től – 2011. április 30-ig köztisztviselő.
•    2010-ben, több mint 40  éves munkaviszony után úgy gondoltam, ideje megpihennem, és 2011. május elsejével nyugdíjas lettem.

 

Jelek

A versek akkor születtek,
amikor te nekem,
a felhők felől felhangzott,
szerelmes énekem.

Nem tudom, miért volt,
mért’ sírt fel a hold,
mikor a homlokod,
lelkemre ráhajolt.

Akkor én azt hittem,
ez csak egy álom.
Mondd kedves,
hozzád az utat,
hol találom?

Mi lesz velem nélküled,
mi lesz veled nélkülem,
ha a magány a
szívünkben megpihen.

 

Mikor kezdtél el verseket írni? Mit jelent számodra a versírás?

Ez egy nagyon érdekes dolog. Mert viszonylag későn kezdtem el verseket írni. Az első verseim 2012-ben jelentek meg a Holnap Magazin oldalán. Ha jól emlékszem, Jelek címet adtam az első versemnek. A versek közül a szép, a szépen megírt verseket szeretem, amelyeknek lelke van. Olvastam valahol, hogy az írást nem csak elolvasni kell tudni. Rá kell érezni az ízére, azt át kell engedni magunkon, mint a zenét. Nem értelmezni, hanem élvezni kell a szavak találkozását. Azoknak kell, hogy szóljon a vers, az írás, akik képesek azt megérteni, képesek önmagukért olvasni, a szépségért, a tartalomért és nem elvárásokért. Azt gondolom, ha nem is tudatosan, de megteremtettem egy írásformát, ami csak rám jellemző, amit ha olvas az olvasó, tudja, hogy most egy „jártó rózát” olvas. Pedig én csak magam adom, hisz sosem tanultam írni.

A mai napig összesen 55 versem „született”. Néha megfog egy érzés, és akkor muszáj verset írnom. Összeszedve bátorságomat már másodjára nyújtok be verset az Édentől Északra irodalmi társasághoz. Most a két versem közül az egyik a legnagyobb meglepetésemre bekerült a döntőbe is. Igaz, 27-én lesz az eredményhirdetés, de az már nem is olyan fontos számomra, hisz amit egy kezdő, tanulatlan verselő elérhet, azt elértem. Ott vagyok a döntőben!

Néha álmodom, és ha nem felejtem el, papírra vetem:

Hétköznapi boldogság

Hogyan mondjam, mennyire szeretlek,
mikor a napfény simogatja lelkemet.

Mikor a léptem az utcán kopog,
Mikor a fák levele zizegve mozog.

Erdőbe, ha visz az utam, az ösvény
megtalálja a forrást, a szomjam oltó kutam.

És mikor éhesen korog a has,
mindig akad egy kenyérrel teli kas.

Nem mondom, hogy sosincs zivatar,
és felhő, mely napot eltakar.

Hogy mindig és mindenkor süt a nap,
s mindennap a napsugár egyformán simogat.

Én csak azt mondom, kellesz nekem,
ha a napsugár átdereng az éjemen.

Ha testem párnádra, éhesen hull,
ha a forró tested hozzám simul.

Ha reggel érzem a pirítós illatát,
a kávét, melybe a cukrot, a kezed
nyújtott át.

Az ember csak bolyong, nem tudja, merre jár,
Ha nincs szív, mely utat mutat,
hogy hazatalálj.

Hol jelentek meg első írásaid?

Azt gondolom, igazságtalan lennék a prózáimmal, ha nem mesélnék ezekről is olyan szeretettel, mint a verseimről. Minden 2008. december 24-én kezdődött. Akkor kaptam a családtól egy használt számítógépet. Este leültem elé és elkezdtem írni. Megírtam az első novellámat, melynek később A Töltött Káposzta címet adtam. Persze akkor nem mint novellára néztem, hanem egy emlékfoszlányra. Ezt követte még számtalan írás. Annyi, hogy 2009 áprilisában már egy könyvre való jött össze. Ezt csokorba kötötte az ismerősöm és Bagoly őrs, vigyázz címen megjelentettem. Igazából még akkor is csak a fióknak írtam annak ellenére, hogy Bagoly őrsömnek nem vártan nagy sikere lett.

Ezt a verset a 63. születésnapomon írtam:

Számvetés

Ha majd az óra magasan áll,
S nem csivitel a kismadár,
Akkor jön majd a gondolat,
Vajon az életed jól halad.
Együtt a lépés az idővel,
Vagy csak úgy állunk,
A semmivel.
Mi az mit
Eltékozolt a sors,
Mi az mi életed része volt.
Volt vajon szépség,
Vagy csak könny,
Volt mikor rád talált az öröm.
Nehéz volt,
Nem mondom.
Volt sok jó.
De sokszor
ment el a kishajó.
Elsuhant, elúszott,
Vagy csorgott.
Ez is életed része volt.
Emlékek, villanás,
Már is futott.
Kinyújtott markodba,
Mi jutott.
Elszalajtott lehetőség?
Vagy kincsek?
Mind, mind
Ma már csak emlékek.

2010 novemberében jelent meg először, a könyvön kívül, nyomtatásban novellám, mégpedig az eddigi legnagyobb sikert elért A Töltött Káposzta című a Holnap Magazin oldalán. Ez az írásom az, amit angol nyelvre is lefordítottak. Onnantól mondhatom, hogy rendszeresen írok. Írásaim több antológiában és irodalmi magazinban megjelentek. Az Eutanázia című írásom 2012 februárjában a HM magazinban és a Nyírségi Gondolatban is megjelent egy időben. Ezen a két magazinon felül még a Délibáb, a Képzeld el…, és az A Hónap magazinokban jelentek meg rendszeresen írásaim, verseim. A Jegesmedve című írásom, ami a  WWF World Wide Fund Natura A WWF Világ Természetvédelmi Alap Magyarország támogatásával meghirdetet pályázati írás, átlagon felüli 5. sorrendű besorolást kapta. Az írás megjelent a Védett állatok, Jegesmedve című 40 oldalas kiadványban.

Mit szólt a családod, hogy az írás ma már nagyon fontos szerepet játszik az életedben? Úgy tudom, valami más elfoglaltságra is szert tettél.

Köszönöm ezt a kérdést, mivel nekem a család és a véleményük nagyon sokat számít. Igen népes a családom. Az úgynevezett szűk család a 3 gyerek: Erika, Rita és Viktor. A 6 unoka: Gábor, Péter, Csaba, Richárd, Nikolett és Noémi.
A 3 dédunoka: Gábor, aki 6 éves és a Manó c. írásaim „szereplője”, Zoé két és fél éves. Róla is számtalan írás született, de tiszteletben tartom az édesanya kívánságát, hogy ne jelenjenek meg, és a legkisebb, Gábor öcsikéje, Gergő, aki 2013. november 7-én, Herczeg László, szeretett Medvénk halála napján született. És természetesen a menyek, a vejek és ezek tesói és sorolhatnám….

Első és életem legfontosabb kritikáját Nikolett unokámtól kaptam. 2009-ben jelent meg a Bagoly őrs, vigyázz című kisregényem. Niki akkor 12 éves volt. Egy nap avval jött haza az iskolából, hogy megrovást kapott. Úgy volt az ellenőrzőben megfogalmazva, hogy Kedves szülők, Nikolett leányukat megrovásban részesítem, mert óra alatt a nagymamája által, Jártó Róza néven megírt Bagoly őrs, vigyázz című könyvet olvasta. Ennél értékesebb elismerésben nem hiszem, hogy valaha részesülök.

Kérdésed második részére válaszolva: Az írásnak köszönhetően sok-sok barátra találtam, köztük dr. Kovács Gyulára, a nyomdászra, aki az Ofszetmester című szakmai könyv szerzője és komolyzenei szerkesztő. 2013-ban a barátságon túl üzlettársak lettünk dr. Kovács Gyulával, aki szintén tagja a Batsányi-Cserhát Művész Körnek, és megalapítottuk a Róza & Julius kiadót.

Hány könyved jelent meg eddig?

Eddig két könyvem jelent meg. 2009-ben a Bagoly őrs, vigyázz című kisregényem, amely az 1960-as években játszódik. Az itt megjelent írások különösek és egyediek, mégis a kor és a környezet általánosítására alkalmasak, egyúttal egy szépséges életvallomás.

2013-ban már a saját kiadóm, a Róza & Julius kiadó jelentette meg a LoveNet, Az internetes ismerkedés világa című kisregényemet, amely főleg a magány oldásáról, elsősorban a társkeresésről, annak buktatóiról, annak sikertelenségéről és sikeréről szól. A lehetőségről, hogy így vagy úgy, de átélhetjük a valahova, a valakihez való tartozás élményét, azon belül is az internetes ismerkedés világáról.

Hogyan találtál rá a Cserhát Körre?

Igazából ő talált rám, ami nekem nagy-nagy megtiszteltetés volt. Hekkel Aranka írt nekem, hogy nem jönnék-e a Batsányi-Cserhát Művész Körbe. Ide másolom a válaszom:
Kedves Ari! Megtisztelsz az ajánlatoddal, amivel örömmel élek már január 1-től. Annál is inkább, mert én nem régóta írok és bizonyára Te is tudod, minden embernek kell valahova tartoznia. Nem csak azért, mert egyedül, “nem ember, az ember”. Most, hogy nyugdíjas vagyok, lassan rá kell ébrednem, hogy egyre ritkábban van “szüksége” az egyébként népes családomnak rám. Természetesen ez jó értelemben értendő.

Tudom, hogy elismerték irodalmi munkásságodat. Kérlek, mesélj erről is!

2013. május 5-én vettem részt először a Batsányi-Cserhát Művész Kör találkozón. Mit mondjak? Hatalmas élmény volt, még így is, hogy délben hazajöttem Orosházára. Ennek oka az volt, hogy 4-én, szombaton ballagott Richárd unokám, és előtte már két nappal sütöttünk- főztünk. Annyira fáradt voltam, hogy attól féltem, ott alszom el. Ne feledjük, azért mégiscsak 64 éves vagyok. Természetesen a november 16-i fesztiválra már kipihenve készültem és úgy, hogy én is nyújtottam be pályázatot. Egy novellát, Golgoták és kisdedek címmel. Ezt az írásomat díjazta a művészkör az Art Ezüst Diplomával, ami végtelenül boldoggá tett. És ez nem minden! Siess Zsuzsa ikonfestőt megihlette Szent Rita élete, akit mint Alsószeli szentjét említem írásomban, és elkészítette Szent Rita ikonját, amit különdíjként kaptam meg. Elhiheted, hogy a meghatódottságtól szólni is alig tudtam. Nálam nem volt boldogabb ember!

Siess Zsuzsa: Szent Rita ikonja

Ki a példaképed? Van-e segítőd, hogy eligazodj a verses műfajokban?

Nagyon szerencsés ember vagyok, mert a példaképeim egyben a barátaim is. 2009-ben együtt dolgoztam Koszorús Oszkárral aki néprajzkutató, nyugdíjas magyartanár, és sok-sok könyv szerzője és szerkesztője. Valamint az Orosházi Önkormányzat Kulturális vezetője. Neki említettem először, mint jó barátomnak, hogy írogatok. Az ő biztatására jelentettem meg az első könyvemet, amihez előszót is írt. A másik segítőm, mentorom és példaképem Károlyi Fülöp Béla, aki egy pillanatra sem engedte el a kezem, és azt sem engedte meg, hogy abbahagyjam az írást. Mint kishúgát terelgetett, hisz ő is Erdélyből származott. Ő szerkesztette a netes A Hónap nevű helyi, időszaki kulturális magazint, aminek én is szerkesztője lehettem.

Az én életemben is megjelent a tragikus időszak.  Hozzám nagyon közel álló barátom lett rákos. Kétségbeesésemben ezt a verset akkor írtam:

Viharban

Ellenálltál, mint a titán,
Védve engem,
Mint tenmagad.
Pedig tudtad,
Az élet a testedbe,
Mint piros almába,
Épp beleharap.
Mit harap, de mar,
Fogával tépve a falatot.
Még nekem az életedből,
Semmit se hagyott.
Szív nélkül, mint tudod,
Semmit se ér az élet.
Nem összeragasztható,
Mit cafatokra tépnek.
Te kértél, hagyjuk most abba,
Mikor a tested a rák
Darabokra szaggatta.
Hitted, hogy megvédesz.
A rákkal szemben?
Te gonosz élet.
Miért adtad, ha most
Rútul elveszed,
Az ígért virágos rétet,
Az illatos kerteket.
A képedbe kiáltom:
Hazug vagy!
Egy gonosz semmiség.
Mindent ígértél,
Semmit adtál,
A legdrágább emberért.

 

Gimnazista korom óta nagy szerelmem Radnóti Miklós költő, akinek a Tétova ódáját a mai napig a világ legszebb szerelmes versének tartom. Vallom, hogy költő még nem írt szebben a hazaszeretetről, mint Radnóti Miklós a Nem tudhatom…című versében. Az újkori verselők közül Herczeg László, szeretett Medvénk segített, aki annak ellenére hívott a LAART-ba, hogy tudta, én inkább novellista vagyok, nem verselő. Tőle kaptam az eddigi legnagyobb dicséretemet, amikor ezt írta Medve Herczeg: „NAGYON ÖRÜLÖK, TÖBB ÍRÁSODAT ISMEREM ÉS LE VAGYOK NYŰGÖZVE! EGYSZERŰ, FOLKLORISTA, VÉGTELENÜL ŐSZINTE ÍRÁSOK, NAGY ÖRÖMMEL OLVASOM ŐKET!”

Az biztos, hogy én még a szonett írását is megtanultam volna Medvétől, ha a sors nem dönt úgy, hogy be kell fejeznie a földi tanítását. Most is vallom, hogy minden valamiért történik, akár a pici dédunokám születése, akár Medvénk eltávozása, vagy épp az, hogy én az 59. születésnapom előtt egy héttel kezdtem el írni.

Kedves Róza! Amikor felkértelek erre az interjúra, azt mondtad: Nem olyan jelentős az én életem, hogy interjút adjak. Ha már tisztességgel ledolgoztad az életed több mint a felét, és a kultúra felé fordítod a tekinteted, ez elég, hogy megismerjünk egy emberi sorsot, hiszen mindegyik maga a CSODA. Köszönöm szépen a magam és a szerkesztőségünk nevében, hogy bepillantást nyerhettünk az életedbe a verseid által is. Kívánok erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet!

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. március 6.

 

Kép és szöveg: Montázs magazin