Véradó ünnepséget tartottak Orosházán

dec 15, 14 Véradó ünnepséget tartottak Orosházán

Az önzetlen véradók több éves munkáját köszönték meg közelmúltban a véradók napja alkalmából megtartott ünnepségen, Orosházán. A Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének képviselői azokat köszöntötték, akik legalább ötvenszer segítettek „adományaikkal” bajba jutott embertársaikon.

Ötven önkéntest ünnepeltek véradók napja alkalmából Orosházán. Az ünnepségen dr. Hutter Károly, az Országos Vérellátó Szolgálat területi vérellátójának orvosa köszöntötte a rendszeres adományozókat, majd a megyei szervezet vezetője méltatta az önkénteseket.

– Oklevéllel és egy kis ajándékkal igyekeztünk megköszönni azoknak, akik legalább ötvenszer adták vérüket bajba jutott embertársaikért. Rendezvényünkön ötven önkéntes részesült elismerésben, voltak köztük olyan véradók is, akik több mint száz alkalommal „adományoztak” – nyilatkozta Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója.

01A díjátadón Bojtor István alpolgármester köszöntötte a 65 éves Jászai Lajost, aki immár 152 alkalommal adott vért. A megye legtöbb alkalommal vért adó önkéntesét korábban az Egészségügyi Minisztérium ProVita-díjban részesítette a november 28-ai országos rendezvényén.

A köszöntőket követően az orosházi református óvoda gyerekműsorát láthatta a közönség, majd egy közös vacsorával ünnepelték az önzetlen önkénteseket.

Tóth Zoltánnétól, megtudtuk az ilyen jellegű rendezvényeknek azért van nagy jelentősége, mert ilyenkor személyesen köszönhetik meg az „adományozók” akár több évtizedes segítségét. A megyei szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy az orosházi kistérség igen aktív véradó bázissal rendelkezik, a térség településeinek számos önkormányzata nagy segítséget és támogatást nyújt számukra.

Iglicz Tamás

Fotó: Tóth Zoltánné

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>