Utcanevek Tótkomlóson

feb 14, 13 Utcanevek Tótkomlóson

Tizenegy utca és egy köztér kap új nevet Tótkomlóson. Az új nevek többségében a régiek. Az utcák visszakapták korábbi, 1936-ig érvényben lévő nevüket. Erről szerdai ülésén döntött a képviselő-testület.

Tizenkét utca, tér ma is a XX. századi önkényuralmi rendszerhez köthető nevet visel Tótkomlóson, ezért volt szükség a változtatásra.

– Képviselő-testületünk a január 30-i ülésén döntött úgy, hogy az önkormányzati törvény ide vonatkozó rendelkezései szerint megváltoztatjuk az önkényuralmi rendszerekhez kapcsolódó közterületneveket. Az érintett ingatlanok tulajdonosait erről tájékoztattuk. Február 11-én pedig lakossági fórumot is tartottunk, ahol mintegy negyvenen jelentek meg – mondta dr. Garay Rita, Tótkomlós polgármestere.

Az utcák – néhány kivétellel – az 1936-os elnevezésüket kapták vissza. A Bacsó Béla utca a jövőben Szokolay Sándor nevét viseli, a Bokányi Dezső utcából Pozsonyi utca, az Engels utcából Béla király utca, a Fürst Sándor utcából Temesvári utca, a Garai utcából Tomka Judit utca lesz. A jövőben a Marx utca Liszt Ferencre változik, a Ságvári sor Orgonára. A Sallai utcából Csendes utca, a Schönherz sorból Északi sor, míg a Zalka Máté utcából Kolozsvári utca lesz. A Hősök tere (képünkön) neve pedig Szent István térre változik.

Fotó: Kovács Erika

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>