Ünnepsorral zárták az évet Végegyházán

jan 05, 16 Ünnepsorral zárták az évet Végegyházán

Ahogyan az egész év, úgy az év vége is aktívan telt a végegyháziaknál, akik tevékenységeikkel a magukén túl, egymás örömére is tettek.

Nagy nyüzsgéssel zárta a 2015-ös évet a Barangoló Közhasznú Egyesület, melynek programjai között az adományozás, az ajándékkészítés, na és persze a felhőtlen szórakozás is szerepelt.

Az egyesület már december elején meghirdette jótékonysági ruhagyűjtését, de a ruhaadományok már év eleje óta folyamatosan érkeztek hozzájuk. Ezeket az egész éven át tartó gondos gyűjtögetés végén december 20-án a Barangoló Közösségi Házban szétválogatták, és megkeresték a legmegfelelőbbnek bizonyuló új gazdáikat.

A téli szünet kezdetével a gyerekek figyelmét is sok ötletes, kreatív feladattal kötötték le, díszeket, ajándékokat és ünnepi édességeket készítettek, amikor pedig a kicsik elfáradtak, egy rögtönzött állófogadáson – lekváros kalács fogyasztásával – meríthettek új erőt a további munkálkodáshoz.

Az előkészületekre természetesen a faavatás ünnepi pillanata helyezte fel a koronát, amit a település valamennyi lakosa egyaránt büszkén csodált. Az elmúlt kilenc év során az ugyanis hagyománnyá vált, hogy saját készítésű díszekkel avatják fel Végegyháza Karácsonyfáját. A december 23-án, kora délután kezdődő ünnepséget a gyerekek élvezhették leginkább, hisz a karácsonyfa díszeinek java – az előző napok játszóházaiban készítve – az ő kezük munkáit dicsérték.781ab4a5-10f5-4f3d-9e1c-9393d83fc132

A közös éneklés során a Jézuska is megérkezett hozzájuk, és ajándékokkal halmozta el az ünneplőket. A közösen végzett állhatatos munkát a jól megérdemelt ünneplés követte, amin együtt mulatott kicsi és nagy, készültek a csillámtetoválások, a bátrabbak pedig a karaoke során is megcsillanthatták énektudásukat.

Az emlékezetes ünneplés idén is folytatódik, Végegyházán már tizedik alkalommal zárják majd ilyen módon együtt az évet.

Csomós Éva

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>