Újabb program a gazdák segítésére

feb 17, 16 Újabb program a gazdák segítésére

Egyszerűsített eljárások, eredményesebb ügyintézés, és a szakmai munka fejlesztése – ezeket célja megvalósítani az MVH-nak új programjával. A támogatással a magyar mezőgazdaság versenyképességét is erősítik.

Újabb gazdabarát programot indít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Céljuk, hogy a lehető legeredményesebb módon segítsék a magyar gazdákat a közös agrárpolitikához alkalmazkodva. Az újítással egyszerűsíteni kívánják az eljárásokat, gyorsabb ügyintézést szeretnének létrehozni, de a szakmai munka fejlesztését is kiemelt célként kezelik – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető fontosnak tartja, hogy azok a támogatások, amelyeken a magyar mezőgazdaság működése, versenyképessége múlik, átláthatóan és viszonylag gyorsan jussanak el az érintettekhez. Azonban a támogatások elsődleges haszonélvezői nem a gazdák, hanem a településeken élők, hiszen támogatás nélkül az élelmiszerek sokkal drágábbak lennének – tette hozzá.

Az MTI híradása szerint a sajtótájékoztatón Fazekas Sándor egyértelmű sikerként értékelte az állattenyésztés stabilizálását, a problémák ellenére nőtt az állatállomány hazánkban. Beszámolt az agrárexport jelentős mértékű emelkedéséről is, amely 2010 óta 38 százalékkal nőtt. A miniszter hangsúlyozta, az elmúlt időszakban az Európai Unión belül a magyar mezőgazdaság növekedett a legdinamikusabban.

Kiss Anna

Fotó forrása: pixabay.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>