Tűzeset Medgyesegyházán – rendőrkézen a gyanúsított

aug 04, 15 Tűzeset Medgyesegyházán – rendőrkézen a gyanúsított

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon állították elő azt a 29 éves román állampolgárságú férfit, akit egy Medgyesegyháza külterületén lévő tanya melléképületének felgyújtásával gyanúsítanak, a tűz a lakóépületre is átterjedt. Személyi sérülés nem történt.

A tűzesetet a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon augusztus 2-án, délután jelentették. A tűzvizsgálati hatósági eljárás során szándékos gyújtogatás gyanúja merült fel, az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként a hatóság J. Iosif 29 éves román állampolgárra vonatkozóan elfogatóparancsot adott ki. A férfit a kötegyáni határrendészek egy napon belül elfogták és a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon állították elő, ahol rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előzetes letartóztatásának elrendelését kezdeményezték – tudtuk meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől.

Az eljárást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértő bevonásával folytatja, amelynek során a történtek okát és körülményeit vizsgálják.

Cs.É.

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>