Tegyen szeme egészségéért Kovácsházán

okt 28, 16 Tegyen szeme egészségéért Kovácsházán

Október a „Látás Hónapja”, ebből az alkalomból számos településen ingyenes szemvizsgálattal várják az érdeklődőket Dél-Békésben is. Szombaton Mezőkovácsházán rendeznek díjmentes szűrést a megelőzés jegyében. Érdemes lesz kihasználni a nem mindennapi szolgáltatást.

Ahogyan arról már írtunk olvasóinknak, 2005 óta minden év októberében látásunk kerül a középpontba, a „Látás Hónapja” kampány keretein belül a szakemberek ingyenes szűréssel és szaktanácsadással hívják fel a figyelmet a rendszeres szemvizsgálat fontosságára, és arra, hogy lehetőségeinkhez mérten fordítsunk több figyelmet a szemünk épségére, egészségére. A mezőkovácsházi Egészségfejlesztési Iroda is figyelemfelhívó kampányt szervez október 29-én, 10 és 12 óra között várják a dél-békésieket a Kalocsa Róza Művelődési Központban.

– Dr. Popper Sachetti Andrea szakorvos segít majd az érdeklődőknek, lesz látás, szemnyomás, szemfenék és zöldhályog vizsgálat is, mindez díjmentesen. A rendezvényünk célja a megelőzés, úgy véljük, szükség van az éves szűrésre, hiszen ha időben fény derül a problémára, még orvosolható, és megfékezhető a súlyosbodása – nyilatkozta Némethné Jegyinák Tímea szervező.

Szemünket is rendszeresen ellenőriztetni kell, éppen úgy, ahogyan időnként fogorvoshoz vagy tüdőszűrésre is ellátogatunk, szombat délelőtt ezt díjmentesen megtehetjük, ha Kovácsházán járunk.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.