Szeretetvendégség a temetőbe látogatóknak

nov 03, 16 Szeretetvendégség a temetőbe látogatóknak

Kalács, meleg tea, és néhány szívmelengető szó – ebben részesülhettek a pusztaottlakai temetőbe ellátogatók október 31-én, illetve Mindenszentek napján. A polgármester szerint a vendégség jól esik az elszármazottaknak és a helyieknek egyaránt.

Hosszú múltra tekint vissza Pusztaottlakán az október 31-én és november 1-jén megvalósuló szeretetvendégség, mondhatni hagyománnyá vált a dél-békési faluban, hogy az ünnepen a temetőbe érkezőket meleg teával és fonott kaláccsal vendégeli meg az önkormányzat önkéntesek segítségével.

Pál-Árgyelán Elvira polgármester szerint jóleső érzéssel tölti el a hazalátogató elszármazottakat, és a helyieket is a kezdeményezés, nemcsak a tea ad meleget számukra, hanem az a néhány szó is melengeti szívüket, amit az önkéntesektől kapnak a szomorú napokon. A standoknál bárki megpihenhet, hogy elfogyassza az ételt, italt, és közben régenlátott ismerőseivel is beszélgethet.

Ebben az esztendőben nyolc önkéntes segített a Pusztaottlakai Önkormányzatnak a példaértékű kezdeményezés megvalósításában mindkét helyi temetőben. A településvezető elmondás szerint jövőre is folytatják a programot.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.