Sakk diákolimpia Orosházán

jan 14, 15 Sakk diákolimpia Orosházán

A sakk diákolimpia városi-körzeti döntőit tartják január 16-án, 17-én és 18-án. A versenyen több korosztály legjobb orosházi sakkozói mérkőznek majd meg, a Petőfi Művelődési Központban (PMK).

Idén is megrendezik a sakk diákolimpia városi döntőit Orosházán. A legjobbak tovább jutnak a februári megyei döntőbe, melyet Békéscsabán, valamint Gyulán rendeznek.

– A résztvevők létszámától függően hét, vagy kilencfordulós körmérkőzéseken, vagy svájci rendszerben fogjuk lebonyolítani a tornát. A játékidő kétszer tizenöt perc lesz. Egyéniben és csapatban is az első három helyezettet díjazzuk – számolt be a verseny részleteiről, Pásztorcsik János versenybíró.

Pénteken 14 órától a harmadik (2002-2003), valamint a negyedik (2000-2001) korcsoport egyéni, valamint csapatversenyeire kerül sor. Szombaton 9 órai kezdettel, az első (2006 január elseje után szül.), valamint a második korcsoport egyéni és csapat döntőit láthatja a közönség (2004-2005). A hét utolsó napján 9 órától pedig, az „A” és „B” kategória legjobb egyéni versenyzői mérkőznek meg.

Minden sakkbarátot és érdeklődőt várnak a szervezők, január 16-án, 17-én és 18-án, Orosházán a PMK-ban.

Iglicz Tamás

Fotó: illusztráció

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>