Négy héten át Barangoltak Végegyházán

aug 02, 14 Négy héten át Barangoltak Végegyházán

A Barangoló Bejárós Tábor négy héten át nyújtott feledhetetlen élményt a végegyházi gyerekeknek. Táborzáró eseményünkre július 25-én délután került sor a Barangoló Közösségi Házban.

A Barangoló Közhasznú Egyesület hatodik alkalommal rendezte meg bejárós táborát, melyre ebben az évben huszonkét gyermek jelentkezett, az eddigiek közül, talán a legfiatalabb átlagéletkorral, hiszen hat óvodás és négy elsős is részt vett a táborban.

A négyhetes tábor, minden gyermek számára térítésmentes volt.

Ebben az évben – az eddigiekkel ellentétben – pályázati támogatás is megkönnyítette táborunk működését, az uniós forrásból megvalósuló Barangolások az Egészség Földjén projektünk segítségével. Az egészségre nevelés így központi témánk volt: nagyon sokat mozogtunk, sportoltunk, játszottunk – mondta el Horváth Judit, az egyesület elnöke.

E mellett egészséges vetélkedő tarkította a programot, ellátogattak a védőnőhöz, valamint véradáson is voltak.

10509569_752165964836369_2000430894807567177_n

Fontos téma volt a környezetvédelem, amellyel kapcsolatban szintén összemérték tudásukat a gyerekek.

– Kézműves foglalkozásaink során nagyon sok alkotás született: merített papír, papírból fonott pókháló, legyező, papírsárkány, sámándob, nemezsüni. Ezekből és a tábor alatt készült rajzokból kiállítást is készítettünk – beszélt az élményekről Horváth Judit

Az egy hónapos tábort törzsi vásár, Ki mit Tud, közös éneklés, törzsi kiképzés és az elmaradhatatlan táncpróbák színesítették, hiszen a táborzáróra műsorral is készültek a táborozók.

10530757_752166684836297_5941747532251600216_n

A táboros programok fénypontjai mégis a kirándulások voltak, a második héttől kezdve csütörtökönként más és más helyre barangoltak együtt a gyerekek. Voltak Orosházán, ahol a Szántó Kovács János Területi Múzeumot nézték meg, majd a Tornyos Kaland Farmot fedezték fel. Ezt követően Szarvasra látogattak, megismerkedve az Arborétum növénycsodáival. Lehetőség volt sétahajózásra, de a belvárost is bejárták. Zárókirándulásuk Ópusztaszerre vezetett, a Történelmi Emlékparkba.

– A tábort ebben az évben Horváth Lászlóval, Lipták Lillával, Takács Márkkal és Tóth Zoltánnal vezettük együtt, s nem csak a gyerekeknek, nekünk is feledhetetlen élmény volt ez az egy hónap. – zárta gondolatait az elnök

A táborzáró is rendkívül színesre sikeredett. Délután hat óra előtt érkeztek a vendégek, akiket a táboros gyerekek fogadtak, kalauzoltak a kiállítóhelyiségben. A program a gyerekek műsorával kezdődött, melyben elsőként a táboros Ki Mit Tud? vetélkedő helyezettjei adták elő produkciójukat, majd a táborosok közös tánca következett. Végezetül közös éneklésbe fogtak a jelenlévők. A műsort követően pizzát sütöttek a kemencében. Az este folyamán még egy meglepetésben volt része a gyerekeknek, amikor is a 2014. évi Barangoló Bejárós Tábor dobostortáját is felvágták és mindenkinek jutott egy-egy szelet belőle. A táborosok másnap, a reggeli harangszóra újra élettel töltötték meg a Közösségi Ház udvarát, és sor került egy utolsó közös játékra is.

10527270_752169621502670_2174723041179071998_n

Kiss Réka

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>