Megalakult a Békés Megyei Képzési Klaszter
A Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány által vezetett konzorcium 200 millió forint, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól a „Békés Megyei Képzési Klaszter, avagy gyakorlatorientált ágazati szak-és felnőttképzési együttműködések a megye hátrányos helyzetű térségeinek felzárkóztatása érdekében” című (TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014-0004 jelű) projekt megvalósítására.
A fent megnevezett projekt egyik célja, hogy Békés megye fontos piaci szereplőit egy szervezetbe tömörítse a térség munkaerőpiacának fellendítésének érdekében, ahol a gazdálkodó szervezetek a képző intézményekkel együttműködve szerveznek és tartanak meg a helyi piaci igényekre választ adó duális képzéseket.
A Békés Megyei Képzési Klaszter megalapítása ünnepélyes keretek közt Orosházán, a Kodolányi János Főiskolán történt meg október 29-én. A résztvevők között ott volt a hét alapító tag: a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány, a Szent István Egyetem, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, a Merian Foods Kft., az Agro-Duál Kft., a Körös-Maros Biofarm Kft. és a Gyulahús Kft., illetve a rendezvényen tiszteletüket tették továbbá a csatlakozni kívánó szervezetek képviselői is, többek között az AKG Zrt., a Linamar Zrt. a Kodolányi János Főiskola, az Atalante Kft., a MEAT Projekt Plusz, a SEFFA és Orosháza Város Önkormányzata.
A Békés Megyei Képzési Klaszter a működésével elő kívánja segíteni a régió érintett szervezeti együttműködési oktatás-képzési hálózatának kialakulását és a meglévő oktatási kapacitások hatékonyabb működtetését, ezzel elősegítve a régió munkaerő minőségének javítását, valamint a foglalkoztatottság növekedését. Erősíteni kívánja a kapcsolatokat a közép- és felsőfokú képzéssel foglalkozó szervezetek között, közösen koordinált tudásátadáson és hatékony felmérések eredményein keresztül támogatva azt, hogy a képzés a valós munkaerő-piaci igényeknek megfelelően alakuljon. A résztvevő cégek érdekérvényesítő képessége erősödik a Klaszterhez való csatlakozással. A Békés Megyei Képzési Klaszter életre hívásával a tagok célként tűzték ki, hogy kommunikációt kezdeményezzenek a régió gazdasági szereplői, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő, képesítésük hiányában megfelelő munkát nem találó személyek és az oktatás különböző területein működő szervezetek, vállalkozások között, hatékonyan szervezve és koordinálva az olyan irányú képzéseket, amelyek a békés megyei munkaerő kínálatát és keresletét hatékonyan összehangolják. A Békés Megyei Képzési Klaszter működésével hosszútávon elősegíthető a régió versenyképességének és tőkebevonási képességnek növekedése.
Bővebb információért látogasson el az oldalra: http://bekeskepzes.hu/