Kerekesszékből kicsit másképp látszik a világ

Szerző by Kovacs Erika in Aktuális, Hírek, Sorsok | Nincs hozzászólás

Faluhelyi Balázst nem hordozza a tenyerén a sors. A 27 éves békéscsabai fiatalember életét számos akadály nehezíti. Azt mondja, nem csügged, próbál a realitások talaján maradni és a legjobbat kihozni a helyzetéből.

Jamina egyik csendes, hosszú utcájában, albérletben lakik Faluhelyi Balázs. A férfi születési rendellenesség miatt nem tud járni. Alsó végtagjait kinyújtani sem tudja, rajtuk ül. Élete kerekesszékhez kötött, ahonnan másképp látszik a világ.

-          Kétéves koromtól intézetben nevelkedtem. Speciális általános iskolába jártam, majd a tízedik évfolyamot és a gépíró, szövegszerkesztő szakmát is Nyíregyházán végeztem. Szüleimmel gyermekkoromban kevesebbet, most, felnőttként egyre gyakrabban találkozom. Mindig is vágytam az önálló életre. Szüleim segítségével költöztem négy évvel ezelőtt a nagymamámhoz. Ő sajnos ma már nem él. Tavalyszeptembertől egy jaminai albérletben élek, ami Békéscsaba külvárosában van – sorolta a fiatalember.

Balázs nem könnyen talált albérletet. Azt mondta, ahogy a kiadó lakások tulajdonosai megtudták, hogy kerekesszékes, rövidre zárták a tárgyalást.

-          Talán azt hitték, hogy leverem a kocsival a falat, vagy, hogy ingyen szeretnék lakni az ingatlanjukban? Nem tudom. Végül tavaly ősszel Itt, Jaminában kaptam albérletet.

Jelenlegi otthonától igencsak messzire van a munkahelye, legalább 8-9 kilométernyire. Balázs ott dolgozik, ahol gyermekkorában nevelkedett, a Degré utcai otthonban. Adminisztratív munkakört tölt be.

-          Eleinte próbálkoztam a buszozással. Vannak olyan buszok, amelyekre kereskesszékkel is fel lehet szállni, de Jaminába nem mindig az jár. Vártam a buszmegállóban, s amikor odaért a busz, akkor derült ki, hogy fel tudok-e szállni, vagy nem. Ha nem, akkor mehettem „gyalog”. Hogy a kerekesszékkel nyolc órára beérjek, ahhoz már pirkadatkor el kellett, hogy induljak. Napi 5 órát dolgoztam, az oda-vissza utam pedig közel 6 óráig tartott. Az utam egy úgynevezett repülőhídon is keresztülvisz, mivel a felüljárót újjáépítik. Odáig is sok a kátyú a járdákon, de a repülőhíd komolyan feladja a leckét. Meredek, gödrös, van, ahol a deszka leszakadni készül, recseg, ropog. Ezért legtöbbször segítséget kell, hogy kérjek valakitől, aki arra jár. Vannak készséges emberek, de találkoztam durva elutasításokkal is. A múltkor például egy férfi, akinek semmi nem volt a kezében, azt mondta, amikor megszólítottam, hogy „Segíts magadon, isten is megsegít!” Akik segítenek, azok sem túl beszédesek. Legtöbbször csak azt kérdezik, hogy meddig toljanak el, aztán a híd túloldalán elköszönnek…

Balázs segítséget kért és kapott a támogató szolgálattól, most autóval ők viszik, hozzák munkába. De a fiatalembernek munka után gyakran akad elintézni valója, amiért vissza kell mennie a városközpontba. Balázsnak van motoros széke is, de az most elromlott. Mint mondta, annyira nem bánja, mert ha a motoros széket használja, nagyon legyengülnek a karjai, s azt nem engedheti meg magának. A bevárosban könnyebb a közlekedése, ezért is szeretne a központba, vagy annak közelébe költözni.

Bár a sors sok nehézséget gördít a 27 éves férfi elé, ő próbálja kihozni életéből a legjobbat. Hobbija a fotózás. Képeit sokan ismerik Békéscsabán, hiszen több kiállítása is volt már. Nemrég azonban elromlott a digitális gépe, így most nem hódolhat szenvedélyének.

Annak örül, hogy vannak barátai: kerekesszékesek és járni tudók egyaránt. Mint mondta, segítségükkel könnyebb túllépni a mindennapok akadályain – olvastuk a Délmagyarország Békés megyei kiadásában.

Fotó: Kovács Erika