Kaszaperen fával segítettek a családokon

feb 28, 16 Kaszaperen fával segítettek a családokon

Kiosztották a szociális tüzelőanyagokat, Kaszaperen összesen 96 köbméter fát. A dél-békési településen 83 családnak segítették a megélhetést a téli hónapokban.

A 2015. évi szociális tűzifaprogram mintegy 180 ezer háztartásnak nyújtott segítséget hazánkban. A program jól szolgálja azt a célt, hogy a kormány biztosítsa a legelesettebbek számára is a mindennapos megélhetéshez szükséges alapfeltételeket. A kormány 2011-ben döntött arról, hogy keretet hoznak létre az ötezer fő alatti települések téli tűzifabeszerzésének támogatására, melyhez az önkormányzatok pályázati úton juthatnak hozzá.

Az idei támogatást már kiosztották, térségünkből – számos dél-békési település mellett – Kaszaper is részese volt a kormány programjának, így 83 családnak könnyítették meg a megélhetését, összesen 96 köbméter kemény lombos tűzifa kiosztásával. Csürhés István polgármester a Likefestoonnak elmondta, a kezdetek óta részt vesznek a szociális tűzifaprogramban, és ha lehetőségük lesz rá, a jövőben is folytatják. Az adományról egy támogatásban részesült anyukát is megkérdeztünk.

– Idén először kaptunk tüzelőanyagot az önkormányzattól. A tíz mázsa tűzifa jól jött családunknak, ennyivel is kevesebbet kellett beszereznünk önerőből, ez nagymértékű segítség két kisgyermek nevelése mellett – mondta Petricsné Nádra Beáta.

Az elmúlt öt évben a kormány mintegy 10 milliárd forintot biztosított a rászorulók téli tüzelőjére és a költségvetési számok alapján idén is folytatódik a program.

Kiss Anna

Fotó: illusztráció

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.