Fejlesztésekre pályázhatnak a gazdák

jan 24, 16 Fejlesztésekre pályázhatnak a gazdák

Idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A miniszterelnökség 59 felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással érhető el.

A 2014-2020 közötti uniós programozású időszakban a magyar állam mintegy 1300 milliárd forintot különített el, amelyből 2016-ban a miniszterelnökség több mint 800 milliárd forint keretösszegben hirdet pályázatokat.

A kormány szándékainak megfelelően a 2014-2020 ciklusban a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit szolgáló agrár-vidékfejlesztés valósulhat meg az országban. A miniszterelnökség ezért kiemelt figyelmet fordít a Vidékfejlesztési Program keretében a beruházási jellegű támogatások biztosítására, melynek terveit és a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK) most hagyta jóvá a kormány.

A program szerint a gazdálkodók idén kisméretű terménytárolók építésére, valamint mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére több mint 30 milliárd forint értékben pályázhatnak. Az állattenyésztők az állattartó telepeik korszerűsítésére mintegy 70 milliárd forint támogatást nyerhetnek. A kertészeti ágazat technológiai fejlesztésre, üveg- és fóliaház létesítésre, ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre és gépbeszerzésre is több mint 75 milliárd forint vehető igénybe. A fejlesztési források elsősorban a kistelepülések önkormányzatai számára mintegy 76 milliárd forint keretösszegben nyílnak meg. Emellett a LEADER helyi akciócsoportok is több felhívásra benyújthatják támogatási kérelmüket, közel 60 milliárd forint értékben.

A vidékfejlesztési politika kiemelt célcsoportja a fiatal gazdálkodók köre, az új mezőgazdasági vállalkozások indulására, illetve beruházásaik megvalósítására pedig a Vidékfejlesztési Program 76,5 milliárd forintot biztosít.

A rendelkezésre álló uniós források maximális felhasználása és kiszámíthatósága érdekében a felhívások megjelenését éves fejlesztési keret szabályozza. A pályázók igényeihez mérten az ÉFK az elfogadást követően többször módosulhat. A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról, valamint a 2016-ra tervezett pályázati felhívásokról az 1012/2016. (I. 20.) Kormány határozatban található bővebb információ.

Csomós Éva

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>