Betakarítják a napraforgót

szept 17, 15 Betakarítják a napraforgót

Közepes termésre számítanak a gazdák a térségben is, országos szinten a becslések alapján mintegy 1,45 millió tonna napraforgót takarítanak be idén.

A gazdák legnagyobb ütemben jelenleg a napraforgó betakarítását végzik, a termésátlag megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként – közölte az országos számadatokat kedden Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, hozzátéve, a kukorica betakarítása most kezdődött el a határban, az előzetes számítások alapján mintegy 6 millió tonna kukoricát aratnak le idén hazánkban.

Békésben is munkában a gazdák – megyénkben összesen 88 ezer hektáron termesztenek napraforgót. A gazdák közepes termésre számítanak, az aszályos nyár miatt a termésátlag hektáronként 2,3 tonna körül alakul – nyilatkozta Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárkamara Békés Megyei Igazgatóságának általános alelnöke az MTI-nek. A megyében várhatóan egy héten belül befejezik a napraforgó betakarítását.

A kukoricáról elmondta: Békésben még az elején járnak a munkával, az átlagtermést hektáronként 5,3 tonnára tette, a minőségével azonban várhatóan nem lesz gond, hiszen nagy hőségben nem szokott gombafertőzés előfordulni.

B.T.

Fotó forrása: pixabay.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>