A diákok biztonságáért

szept 01, 15 A diákok biztonságáért

Becsengettek, megkezdődött a tanév a térségi iskolákban is. A Zebra Zsaruk munkájáról már hírt adtunk, ők reggelente a diákok biztonságos közlekedését segítik az oktatási intézményeknél számos településen. A rendőrség emellett több országos és helyi programmal is igyekszik fokozni a tanulók biztonságát.

Országszerte folytatódik „Az iskola rendőre” program. A tanévkezdés idején a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a városi kapitányságok bizottságai minden intézménybe eljuttatják azt a plakátot, amelyen az iskola rendőrének nevét és elérhetőségét tüntetik fel. Ezen kívül egyéb hasznos kiadványokkal is segítik a tanulók szabályos közlekedésre nevelését, a bűncselekmények megelőzését, a gyermekek veszélyhelyzetekre való felkészítését.

A több mint 20 éve működő D.A.D.A. programban az általános iskolások bűnmegelőzési tárgyú foglalkozások sorozatán vesznek részt. A középiskolások az ELLEN-SZER program segítségével kapnak információkat a kábítószerek és új pszichoaktív szerek káros hatásairól, a biztonságos internetezésről és egyéb, a bűncselekmények, valamint az áldozattá válás megelőzése érdekében fontos szabályokról – tájékoztatott a  Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Továbbra is működik a 2013-ban indult iskolai bűnmegelőzési tanácsadói szolgálat is. Békés megyében több településen, köztük Orosházán is, a középiskolában bűnmegelőzési tanácsadó dolgozik. Országszerte, így megyénkben is telefonon, e-mailben és fogadóórákon érhetőek el a rendőrség drogprevenciós tanácsadói, akik szükség esetén a szülők mellett a pedagógusoknak is igyekeznek segítséget nyújtani.

K.A.

 Fotónk illusztráció, forrása: police.hu

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>