2300 óra a gyűjteményben

Szerző by Admin in Aktuális, Hírek | Nincs hozzászólás

A mezőhegyesi Farkas Józsefet nem lehet zavarba hozni a pontos idővel. Otthonában bárhová néz az ember, mindenütt talál egy órát. Ez a hobbija. Gyűjti és javítja az órákat. Hatvan év alatt 2300-ra tett szert. A 73 éves férfi lakótelepi otthonában zajló beszélgetésünkhöz is az órák adták az „aláfestő zenét”: tiktak, tiktak. Majd egészkor megszólaltak a bim-bamok is, szépen sorban.

Édes zene ez Józsi bácsi füleinek.

-          A nagyórák félkor egyet, egészkor pedig annyit ütnek, ahány óra van, még éjszaka is. A nagyszobai üt a leghangosabban, én ott alszom. Hallom, de nem veri ki a szememből az álmot. Volt egy szomszédom, ő szóvá tette, hogy hangosak, de nem sokkal később el is költözött. Persze nem az óráim miatt, hanem azért mert külföldön talált munkát. A többi szomszédot nem zavarja, nem is nagyon hallják.

Farkas József alig múlt 12 éves, amikor a család vekkere leesett és szétesett. A kíváncsiság miatt, no meg azért, hogy ne maradjanak ébresztőóra nélkül, Józsi bácsi megpróbálta megjavítani az öreg szerkezetet.

-          Nagyon sokáig kínlódtam vele, de végül sikerült és újra járt az óra. Ez megpecsételte a sorsom. Megtetszett a dolog. Ha az iskolában elromlott egy gyerek órája, kölcsönkértem, hogy megjavíthassam. Voltak, akik nekem is adták az órát. Amikor már volt egy zacskónyi, akkor kezdtem el gyűjteni. Fiatal felnőttként fizettem egy pohár sört, vagy egy kisfröccsöt a kocsmában annak, aki hozott két órát a gyűjteményembe. Ezek általában olyan órák voltak, amiket már nem használt a gazdájuk. Egyszer fordult elő, hogy egy illető elhozta a családi órát, mert nem volt pénze sörre – idézte fel Józsi bácsi nevetve a fiatalkorát. Később már nem kellett senkit meghívnia egy körre, anélkül is kapta az órákat, hiszen híre ment Mezőhegyesen a szenvedélyének.

A kis lakásban mindenhol találni órát, s nem csak a falakon. A kisszobában a heverő, a nagyszobában pedig egy másik ágy, valamint egy nagy asztal is tele van karórákkal.

-          Amikor már szépszámú volt a gyűjteményem, akkor dobozokat készítettem, azokba rögzítettem az órákat, hogy ne csúszkáljanak. Szerintem az elmúlt hatvan év mindenfajta óráját meg lehet nálam találni, de vannak régebbiek is. Az 1700-as évekből is van egy zsebórám – mutatta a férfi.

Józsi bácsi elmondta, a felhúzós órák többsége szovjet gyártmány. Azok többsége még ma is működőképes. A 80-as években divattá vált kvarcórákból is hatalmas gyűjteménye van.

-          Máig sok órát hoznak az ismerősök, hogy javítsam meg. Ha tudom, megteszem. Elemcserét is szívesen vállalok. Pénzt nem kérek érte, de gyakran kapok például gyümölcsöt a munkámért cserébe. Azt szépen beosztva megeszem. Túl sokat nem fogyaszthatok belőle, mert cukros vagyok.

A 73 éves férfi órák iránt szenvedélye jól jön a házban lakó idősebb asszonyoknak is, akik szép időben ki-kiülnek a háztömb előtti padokra. Józsi bácsi a konyhaablakba kitett egy nagyszámlapos órát, hogy az asszonyok jól láthassák a pontos időt és nehogy lemaradjanak a kedvenc tévésorozatukról.

A karórák még csak-csak elférnek a csöppnyi lakásban, néhány bim-bamos társaságában, de a kakukkosok és a vekkerek már nem. Ezért felkerekedtünk Józsi bácsival és elmentünk a város túlfelében lévő garázsához. Az autója épphogy befér, tekintettel arra, hogy a garázs is tele van órákkal. Nem mindennapi látvány, az már biztos.

-          Sok ismerősöm jött már el megnézni az órákat, vannak, akik ha messziről érkezik hozzájuk vendég, őt is elhozzák, hogy megnézze az óráimat. Egyszer felmerült bennem, hogy eladom a gyűjteményt, mert már lassan nem férek az óráktól, de abba valószínűleg beleszakadna a szívem – mondta a férfi, akinek amúgy is vigyázni kell a szívére, hiszen 2008-ban szívinfarktusa volt. Hét és fél hónapot töltött kórházban. Ez idő alatt veszítette el a feleségét is. Az ő órája nincs a gyűjteményben. Józsi bácsi külön dobozban őrzi egy szekrényben.

S ha bárki azt gondolná a leírtak alapján, hogy a 73 éves férfi órásmester, nagyot téved. Józsi bácsi kovács és lakatosmester. A cukorgyárból ment nyugdíjba. Mivel szegény majori családból származik, egy lehetősége volt, lakatosinasnak állni. Azt a munkát is nagyon szerette, de az igazi, életen át tartó szenvedélye mégiscsak az óra maradt – írta a Délmagyarország.

Fotó: Kovács Erika