125 éves az állatorvosok képzése

aug 30, 13 125 éves az állatorvosok képzése

Magyarországon az állategészségügy 1888-óta őrködik élelmiszereink biztonsága felett. Büszkék vagyunk arra, hogy az akkor létrehozott hálózat immár 125 éve töretlenül látja el ezt a feladatot – köszöntötte a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar hallgatóit Kardeván Endre államtitkár az alma mater tanévnyitó ünnepségén.

- Ma, amikor világszerte egyre inkább felértékelődik az élelmiszerbiztonság, az állatorvosok tudására óriási szükség van – fogalmazott az Országos Főállatorvos. Mint mondta, a hagyományosan alapos magyar hatósági munkának köszönhetően ma már az olyan érzékeny piacok is szívesen vásárolnak kiváló minőségű hazai élelmiszereket, mint például a japán, amerikai, vagy éppen az orosz.

Kardeván Endre külön köszöntötte azokat a pályatársakat, akik ez alkalommal vették kézhez arany-, gyémánt- és vasdiplomájukat. Az ő szakmai felkészültségüknek, emberi tartásuknak is köszönhető, hogy állatorvosnak lenni a XXI. században is megbecsült hivatásnak számít Magyarországon – mondta és kiemelte: Magyarországon – ahol negyedszázados az idegennyelvű oktatás – kimagasló az itt tanuló külföldi hallgatók aránya.

Az idei évben született kormánymegállapodások eredményeként 2014-től számos orosz és vietnami nemzetiségű hallgató kap arra lehetőséget, hogy tanulmányait Magyarországon folytassa. Ezzel párhuzamosan a magyar hallgatók számára is lehetőség nyílik, hogy tudásukat, szakmai kapcsolataikat ösztöndíjasként az európai egyetemek mellett az új partnerországok intézményeiben is tovább gyarapíthassák – adta hírül a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Fotó: hungarovet.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>