2019. október 22. kedd
Likefestoon / Aktuális / Bajnokok találkozója Nagyszénáson

Bajnokok találkozója Nagyszénáson

Harmadik éve emlékeznek meg a 2012-es bajnoki sikerről a nagyszénási labdarúgók. Akkor a gárda megnyerte a Megye II. osztályt és feljutott a megyei élvonalba. Sajnálatos módon azóta nem jönnek az eredmények, de a szép sikerekre mindig jó visszagondolni.

A nagyszénási labdarúgás az 2014/2015-ös kiírásban a Megye III. osztály A csoportjának hetedik helyét szerezte meg, ősszel még a negyedik helyen álltak. Ez nem volt mindig így, három évvel ezelőtt megnyerték a Megye II. osztályt és feljutottak a megyei elitbe.

Az emberek előszeretettel beszélnek és emlékeznek meg olyan emlékezetes eseményekről, jelenségekről, amelyek egyszerinek és megismételhetetlennek tűnnek. Így vannak ezzel azok az egykori szénási labdarúgók is, akik Boér Ernő irányításával, három évvel ezelőtt bajnokok lettek.

A bajnok csapat
A bajnok csapat

Igazán nem az ő felelősségük, hogy most ott tart a helyi foci, ahol. Két és fél éves virágzás után erőteljes hanyatlás következett, melynek a mai siralmas, mondhatni áldatlan állapot lett a vége. A 2012-es bajnokcsapat tagjai azonban nyaranta rendszerint megemlékeznek a közösen elért sikerekről. Így tették ezt június 20-án is, amikor előbb a pályán nosztalgiáztak két félidőnyit, majd a fehér asztal mellett töltötték a harmadikat. Természetesen előkerültek az egykori hangulatos mérkőzések videó összefoglalói, és a fotók is készültek a találkozóról.

Egy kis nosztalgia
Egy kis nosztalgia

Csak reménykedhetünk, hogy magára talál az egyesület, hiszen a helyiek igénylik a minél jobb futballt, és Dél-Békésnek is nagy szüksége van a színvonalas labdarúgásra.

Juhász Ádám

Fotó: Nagyszénás SE

Forrás: Békés Megyei Sport Extra

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.