Az evangélikusok betelepülése Pusztaottlaka-Tökfaluba

Szerző by Admin in Hírek, Történelem | Nincs hozzászólás

A békéscsabai szlovákok beszivárgása az 1850-es években indulhatott meg. „Ez a terület Békéscsabához sohasem tartozott, mégis a békéscsabai szlovák evangélikusság lassú, de szívós kitartással terjeszkedett errefelé, és a határ jó részét birtokba vette.” – írja Dedinszky Gyula püspökhelyettes, majd kifejti, hogy előbb (valószínűleg) a szolga és cseléd családok kerültek ide Csabáról, majd részben parcellázások alkalmával a nagybirtokokból, részben pedig később az itteni lakosoktól földet vásárolva végleg megtelepedtek. A folyamatot elősegíthette, hogy Tökfalu közvetlenül szomszédos volt Békéscsabával, az akkor Legelőgerendásnak nevezett, döntően szlovákok által lakott külterületi résszel.  (1993-tól közbeékelődött Csabaszabadi község.)

Az akkor még „bodzási evangélikus híveknek” nevezett tökfalusiak, megközelítően húsz család 1861-ben önerőből iskolát építettek és a csabai egyházzal közösen tanítói állást rendszeresítettek.Első tanítójuk Kutzelnik József volt. A lakosság száma rohamosan növekedett, mert 1867-ben már 210 evangélikus hívő élt az úrvacsorával. Az 1868. évi püspöklátogatásról felvett jegyzőkönyv már a békéscsabai anyaegyház filiái közé sorolja, megemlítve, hogy az iskola épülete egyben imaház is.  1869-ben Getenya János levitatanító 23, 1870-ben 41, Balogh Mihály levita 1875-ben már 51 evangélikus gyermeket keresztelt meg, az anyakönyvön már Bodzásottlaka olvasható.

A békéscsabai evangélikus egyház Ottlakapusztán 1885-ben lelkésztanítói állást szervezett, ugyanakkor imaházat és lelkészlakot építtetett, s 1886-ban a feladat ellátására kiküldte egyik káplánját, Zsilinszky Endrét (1859–1937), aki hamarosan 330-nál több evangélikus családot gondozott. Az ismételt gyors lakosságszám növekedéshez alapvetően járult hozzá az a tény, 1886. november 20-án a pénzügyminiszter meghirdette a bodzási, a meggyesi és az apácai kincstári puszták, pusztarészek áruba bocsátását. A rendelet hírére közel 300 csabai nyújtotta be igényét, mintegy 9000 holdra. 1913-ban már 1000 evangélikus hívőt, köztük 120 iskolás gyermeket tartottak itt számon. 1915-ben a leányegyház önálló vált, és az új bodzásottlakai egyházközség megválasztotta első rendes lelkészét a békéscsabai születésű Bánszky Györgyöt. A választott lelkészek közül kiemelendő Kiss Benő, aki majdnem harminc évig, 1935–1963 között teljesített szolgálatot a gyülekezet élén.

A Pusztaottlakán megtelepült békéscsabai eredetű evangélikus családok között az alábbiakkal találkozhatunk: Adamik, Bagi, Békészki, Bohus, Boros, Búvár, Csernai, Drugari, Filyó, Gajdács, Hrabovszki, Huszár, Jancsik, Kacsán, Karlovszki, Keller, Kojnok, Kovács, Lehoczki, Obsuszt, Orosz, Pluhár, Polyák, Salamon, Simon, Sipiczki, Valastyán, Vaszkó, Vidovenyecz, Zsibrita, Zahorán. A gyülekezet komoly lélekszáma ellenére sem fejlődött igazán, így pl. nem jutott el a templomépítésig, istentiszteleteit ma is a régi iskola-imateremben tartja.

Közrejátszhatott a megtorpanásban, hogy a II. világháborút követő lakosságcsere idején Pusztaottlaka evangélikussága is komoly lélekszám-veszteséget szenvedett, továbbá nagyon nagy mértékű volt a Békéscsabára való visszaköltözés is.