2018. március 17. szombat
Likefestoon / Aktuális / Világháborús szobor újult meg Battonyán

Világháborús szobor újult meg Battonyán

A hősök csak úgy lesznek halhatatlanok, ha kiemelt figyelmet fordítunk az emlékezet ébrentartására, a béke megőrzése melletti elkötelezettségre – vallja a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület elnöke. Pályázati forrás elnyerésével újjá válhatott a battonyai Hősök szobra, melyet az 1920-as években emeltek az első világháborúban elhunyt 438 battonyai katona emlékére. Pénteken átadták a megújított művet, mely plébánosi és lelkészi áldásban is részesült.

A Fodor Manó Helytörténeti Egyesület Battonya Város Önkormányzatának és Képviselő-testületének támogatásával tavasszal pályázatot nyújtott be az Első Világháborús Centenáriumi Bizottsághoz a Hősök szobrának felújítására. A beadott pályázat 600 ezer forintos támogatásban részesült, így elvégezhették a renoválást, a munkálatok befejeztével november 11-én átadták a megújult szobrot.

A Hősök szobrát Siklódi Lőrincz székely szobrászművész készítette, 1923-ban avatták fel, a sebesült katonát ábrázoló szobor elkészítése 360 ezer koronába került, amit a község és számos adományozó fizetett akkor. 1923 óta a szobrot nagy valószínűséggel nem újították fel, így majd száz év elteltével Jaczkó Zoltán aranykoszorús műkőkészítő mester renoválta, hogy méltón emlékezzenek a háborúban elesett 438 battonyai katonára a határmenti város lakói.

– Bízunk benne, hogy gyermekeink, unokáink is ugyanígy állhatnak majd a szobor előtt száz év múlva is, emlékezve a fronton harcolt és elhunyt katonákra. Azonban fontos, hogy ne csak az utókor, hanem a ma élő nemzedék is érezze sajátjának a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, fordítsunk kiemelt figyelmet az emlékezet ébrentartására, a béke megőrzése melletti elkötelezettségre. A hősök – köztük a számtalan közkatona – ezáltal lesznek halhatatlanok – emelte ki a Likefestoonnak Balázsné Szabó Erzsébet, a Fodor Manó Helytörténeti Egyesület elnöke.

A felújított szobor egyházi áldást és szentelést is kapott Bajnai István római katolikus kanonok-plébánostól, Kovács Árpád református lelkésztől, Gálity Illés szerb ortodox esperestől és P. Visarion Tuderici román ortodox paptól. Az átadó esemény fényét emelte Kocsis Nándor nyugalmazott református kántor éneke, aki a„Kimegyek a doberdói harctérre” című katonadalt adta elő, valamint Dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna előadása, melynek keretében Balogh István battonyai költő 1923-ban íródott versét szavalta el.

Kiss Anna

Fotók forrása: Fodor Manó Helytörténeti Egyesület

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Tartalmas programok a Kozmásoknak

Pörögj Március! elnevezéssel programsorozatot szervez a Szövetség a Mezőkovácsházai Járás Ifjúságáért civil társaság a Mezőhegyesi …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.