2018. július 23. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Fókuszban a tanyai létforma fennmaradása

Fókuszban a tanyai létforma fennmaradása

Idén is kiírják a Tanyafejlesztési Program pályázatait, ezúttal több mint egy milliárd forintos keretösszeggel, az első három felhívás május második felében érkezik. A pályázati kérelmeiket a tanyán élők és az önkormányzatok egyaránt benyújthatják. Írjuk a részleteket.

Cél: a tanyán élők életszínvonalának, életminőségének javítása, valamint a tanyai gazdálkodás megújítása a gazdálkodási feltételek megerősítésével. Az idén 1,225 milliárd forintot fordít a kormány a hetedik alkalommal kiírt és nemzeti forrásból működtetett Tanyafejlesztési Programra – hangzott el a napokban Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkárának és V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárának közös sajtótájékoztatóján.

A napokban megtartott tájékoztató szerint a Tanyafejlesztési programra az elmúlt években mintegy 8,1 milliárd forintot fordított a magyar kormány, a program hatéves működése során 1691 pályázó nyert támogatást. Kiemelt cél a tanyai létforma fennmaradása.

Mint beszámoltak, a pályázat kétféle konstrukciót foglal magába, az önkormányzati típusú, helyi közösségek részére kiírt konstrukciókat, valamit az egyéni típusú, tanyán élők számára kiírt felhívásokat. Az önkormányzati konstrukció keretében lehetőség nyílik például a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, vagy a vízminőség vizsgálatok elvégzésére is. Ezeknek a pályázatoknak a támogatási szintje 90, esetenként 100 százalékos mértékű.

Az egyéni típusú pályázatokon elsősorban a tanyasi lakó- és gazdasági épület felújítására, valamint a gazdálkodás feltételeinek javítására lehet támogatást igényelni. A támogatási intenzitás ezen a területen általában 75 százalék, de a fiatal gazdák támogatási mértéke 90 százalékos mértéket is elérhet. A helyettes államtitkár közölte: a pályázati kiírások várhatóan május második felében jelennek majd meg, és ez után még 30 napjuk lesz a pályázóknak a felkészülésre. A pályázatokat a források kimerüléséig fogadják – írja a Földművelésügyi Minisztérium.

A Tanyafejlesztési Program első három célterületének pályázati felhívásai május második felében jelennek majd meg a kormany.hu oldalon, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján. A pályázatok kezelését a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. végzi.

Kiss Anna

Fotó: archív fotó

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.