2018. augusztus 16. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg

Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg

Ezzel a mottóval indították útjára idén a Szakmák éjszakája programot hazánkban, melyhez az orosházi Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is csatlakozott Dél-Békésből. 18 órakor kezdődnek a programok.

Pénteken rendezik meg a Szakmák éjszakáját, amelynek keretében üzemlátogatások és különböző szórakoztató programok is várják az érdeklődőket – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné elmondta, a rendezvényen 166 település vesz részt, és több mint 4500 programmal készülnek, amelyeken minden szakmáról tájékoztatást adnak, különös tekintettel a hiányszakmákra.

A rendezvény mottója: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! Ennek megfelelően a résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.

A kezdeményezéshez a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is csatlakozott. Az orosházi intézményben 18 órától kezdődnek a programok, lehetőség lesz testközelből megismerni a vendéglátó, az egészségügyi, a képző- és iparművészeti, a szépészeti, a faipari és az ügyviteli szakmákat is. Emellett interaktív előadásokon keresztül bemutatkozik a rendészet és a képzőművészet is, míg gépészettel, egészségüggyel, közművelődéssel, rendészettelés könnyűiparral kapcsolatban bemutatókat rendeznek. Értékes programokban lesz része a látogatóknak, biztosan megtalálja mindenki a kedvére való szakmát. Ebben több helyi szervezet, szakember és vállalat is közreműködik. Egészen éjszakában nyúlik majd a program, az utolsó előadás 21 óra 30 perckor kezdődik.

A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, az eseményeken tavaly mintegy 46 ezren vettek részt.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.