2018. szeptember 19. szerda
Likefestoon / Sport

Sport

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június 4. és 10. között rendezik meg idén az U23-as Európa-bajnokságot, melynek a törökországi Isztambul ad otthont. Hazánkból nyolc fiatal utazhatott el a megmérettetésre, köztük a mezőkovácsházi Almási Ferenc is, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket, …

Tovább olvasom »

Dobogósok a kórházi Maratonfutók

Az Orosházi Kórház két futócsapattal is nevezett a múlt hétvégi Szeged Maraton futóversenyre. A 8 fős maratoni váltó versenyben igazán kitettek magukért lányaink és fiaink. A 481-es rajtszámú Orosházi Kórház 2. csapat 4 óra 9 perc 55 másodperces idővel második, míg a 480-as rajtszámú Orosházi Kórház 1. csapat 4 óra 15 …

Tovább olvasom »

Maratoni távot teljesítettek a kovácsházi általános iskolások

Hatvan gyermek, egy csapat, szerető szülők és segítők – Békés megye egyetlen gyermekváltó csapataként valósították meg a nagy álmot immáron a Csanád Vezér Általános Iskola történelmében harmadszorra. Három évvel ezelőtt indult útjára és vált önállóvá Békés-megyében, a mezőkovácsházi szülői közösség kezdeményezésére a mezőkovácsházi gyermekek maratoni futása. A Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton két …

Tovább olvasom »

Hosszútávon is bizonyítottak az orosházi úszók

A hétvégén Békéscsabán rendezték meg a 2018. évi Medencés Hosszútávúszó Országos Bajnokságot, ahol az Orosháza Úszó Egyesület kiválóságai is rajtkőre álltak. Május 11-13 között összesen 45 úszóklub, 309 versenyzője, 388-szor állt rajthoz a megyeszékhelyen. A három napos versenyen Schmidt Jenő két tanítványa is megmérettette magát a hosszú távokon. Bogár Viktória …

Tovább olvasom »

Ilyen még nem volt – Fiúk-lányok mérkőznek Battonyán

Országos szinten is egyedülálló kezdeményezés valósul meg május 26-án a dél-békési városban. A hagyományokhoz híven ismét megrendezik az erős ember versenyt, azonban ez most egészen más lesz, mint az eddigiek. Részletek cikkünkben. Hazánkban többször volt már rá példa, hogy fiúk és lányok is elindultak erős ember versenyen, azonban olyanra még …

Tovább olvasom »

Úszás: 7 érem a Gyarmati Kupáról

A hétvégén két versenyen is remekeltek az Orosháza Úszó Egyesület kiválóságai. Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai, szombaton, a VI. Gyarmati Kupán, Hódmezővásárhelyen 36-szor álltak rajthoz. A nemzetközi megmérettetésen, 28 úszószakosztály, 384 versenyzője 1579-szer csobbant. A felmérő és szintidő teljesítő versenyen, Furák-Szabovik Tessza és Torda György 100 m gyorsúszásban az …

Tovább olvasom »

Zubai is Orosházára tart

Nyáron a MOL-Pick Szeged beállója érkezik az OFKSE csapatához, a 211-szeres válogatott játékos komoly segítséget nyújthat az élvonaltól búcsúzó viharsarki együttesnek abban, hogy visszakerüljön az első osztályba. A 191 centiméter magas beálló Mezőkövesden született, szülővárosában kezdett el kézilabdázni, majd 1998-tól az Elektromos, 2000-től pedig a Dunaferr SE csapatát erősítette, a 2001/2002-es …

Tovább olvasom »

OFKSE: Pont nélkül zárják a tavaszt

A hétvégi mérkőzésnek a váci csapat számára volt igazán nagy tétje, hiszen mindenképpen le kellett győzniük a már kiesett Orosházi FKSE-t, ami sikerült is. Bakó Botond legénysége így pont nélkül búcsúzik.  Váci KSE – Orosházi FKSE-LINAMAR 26-19 (12-8) K&H liga férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés. Vác, 300 néző. V.: Oláh, Bonifert. Vác: …

Tovább olvasom »