2018. október 21. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött.

Június 4. és 10. között rendezik meg idén az U23-as Európa-bajnokságot, melynek a törökországi Isztambul ad otthont. Hazánkból nyolc fiatal utazhatott el a megmérettetésre, köztük a mezőkovácsházi Almási Ferenc is, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a 130 kg-os súlycsoportban 3-1-re legyőzte román riválisát a bronzcsatában. A dél-békési tehetség szerezte meg hazánk számára kedden az első érmet a versenyen.

Feri a bronzcsatában 1-0-s hátrányba került, de a lenti helyzetet szépen kivédekezte. A hajrában, két perccel a vége előtt ő bizonyult aktívabbnak, ezért a bírók lenti helyzetbe küldték a románt, ahonnan Almási remek ütemben két pontért megpörgette őt. A hátralévő időben már csak tartani kellett az előnyt, ami a csepeli nehézsúlyú birkózónak sikerült is, ezzel megszerezte pályafutása első U23-as Európa-bajnoki érmét!

Lévai Zoltán, a csapat szakvezetőjének értékelése a térégi sportoló teljesítményéről:

„Jól felkészült, betartotta a taktikai utasításokat, és erre nagyon jó példa a bronzmérkőzés, amelyen azt a román Hutuleac-ot verte meg, aki öt héttel ezelőtt 5-0-ra győzött ellene. Ő a legnagyobb bizonyíték arra, hogy elhitte és fegyelmezett munkával bizonyított. Azt bizonyította, hogy a nála valamivel erősebb ellenfél is verhető, bronzérem lett a jutalma.”

Fotó forrása: Magyar Birkózó Szövetség

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Diákok figyelmébe

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.