Likefestoon / Aktuális / Újabb 1200 hivatásos gépjárművezetőt képeznek

Újabb 1200 hivatásos gépjárművezetőt képeznek

Újabb 1200 tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése valósulhat meg 1 milliárd forintos hazai forrásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében. A szállítmányozási és raktározási szektor támogatása kiemelten fontos, hiszen az ágazat 2017-ben a GDP 5,5 százalékát adta és több mint 290 ezer főt foglalkoztat Magyarországon.

A program érdemben hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen valós munkaerőigényekre alapozott képzések segítségével biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt. A hivatásos gépjárművezető képzéseket megvalósító programokban – a csoportos tájékoztatón korábban részt vettek közül – további 1200 fő oktatására nyílik lehetőség. A jelentkezőket csak azután vonják be a képzésbe, hogy a munkáltatók kiadták a szándéknyilatkozatokat, ezzel is biztosítva a támogatottak elhelyezkedését.

A tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzéseket megvalósító program célja, hogy a magyarországi székhelyű, áru- vagy személyszállítással foglalkozó hazai vállalkozásoknál tapasztalható gépjárművezetői létszámhiány feltöltése érdekében ingyenes szakirányú képzést és a munkaköri követelményeknek való megfelelést elősegítő szolgáltatásokat nyújtson.

A program eddigi képzéseit 2018. április végéig már mintegy 3600-an fejezték be, a végzettek közel 94%-a magyarországi székhelyű, áruszállítással, személyszállítással vagy fuvarszervezéssel üzletvitelszerűen foglalkozó vállalkozásoknál helyezkedett el. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Szerzőnk: likefestoon

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.