Továbbra is tilos önkényuralmi jelképet viselni

ápr 04, 13 Továbbra is tilos önkényuralmi jelképet viselni

Módosítja a Büntető Törvénykönyvet a kormány, hogy május 1-je után se lehessen önkényuralmi jelképeket viselni. A jövőben büntethető lesz az, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas módon viseli az önkényuralom jelképeit. A köznyugalom megzavarásának minősülne az is, ha az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértenék meg – tartalmazza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtó főosztályának közleménye.

A módosítással az általános tiltás helyett az önkényuralmi jelképeknek (horogkereszt, nyilaskereszt, sarló-kalapács, ötágú vöröscsillag) a köznyugalom megzavarására alkalmas módon való terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát vagy közszemlére tételét tiltja meg. A módosítás – amely  egyértelműbb és pontosabb megfogalmazást biztosít, valamint elősegíti a jogalkalmazás egységesítését – mind a jelenlegi,  mind a július 1-jén  hatályba lépő új Büntető Törvénykönyvet érinti.

Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság április 30-ai hatállyal megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény önkényuralmi jelképek használatát tiltó paragrafusát és alkotmányellenessé nyilvánította, mivel álláspontja szerint az túl tágan határozta meg a büntetendő magatartások körét, ami önkényes jogértelmezéshez és a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátozásához vezethet.

Simonka György országgyűlési képviselő közleményben reagált a hírre.

– Még ma is sokan élnek közöttünk, akik a fasizmus, illetve a vörös terror túlélő áldozatai, vagy úgy, hogy saját maguk szenvedték meg az önkényuralom éveit, vagy azok az érák vették el családtagjaik életét. Miattuk, de valamennyi áldozat miatt is alapvető, hogy senki se használhassa a jövőben sem az önkényuralmi jelképeket – fogalmazott a képviselő.

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.