Likefestoon / Aktuális / Toldis bajnoki címek a fővárosból

Toldis bajnoki címek a fővárosból

Decemberben sem pihennek az Orosházi Toldi SE versenyzői. A fővárosban remekeltek, több bajnoki címmel, szép helyezésekkel öregbítették a térség hírnevét. Az év utolsó versenye volt számukra, méltó módon zárták a szezont.

Erőemelő Magyar Bajnokságon mérettették meg magukat Budapesten december 17-én az Orosházi Toldi SE versenyzői. Serlegek sokaságával zártak. Lovas Mónika 530 kg-os teljesítményével +84-ben a junioroknál és felnőtteknél is aranyérmet szerzett. Az abszolút értékelésben junioroknál első, a felnőtteknél a második helyet szerezte meg – osztotta meg hírportálunkkal az egyesület részéről Szabó Ágnes.

A férfi junior alakulat legyőzhetetlennek bizonyult, sőt, a felnőttek mezőnyében is bizonyított, második helyezést ért el. Az öt fős csapatból csak egy versenyző felnőtt korú, a többiek ifjúsági, junior és masters korcsoportúak.

Paczuk Ádám kiválóan versenyzett, 525 kg-os teljesítményével ifjúsági és junior magyar bajnok, még a felnőtteknél második lett, továbbá az ifjúsági abszolút bajnoki címet is ő érdemelte ki.

Szabó Árpád 93 kg-ban a junioroknál nem talált legyőzőre, 712,5 kg-os teljesítményével junior magyar bajnokként végzett, a felnőtteknél második helyezést ért el. A junior abszolút bajnoki kategóriában a harmadik helyre ért oda.

Szöllősi Gábor pár hónapos kihagyás után újult erővel tért vissza. A felnőttek között a 105 kg-os kategóriában 750 kg-ot ért el. Egyéni csúcsa ezüstérmet ért. Gábor 275 kg-os felhúzása szintén egyéni legjobbja.

Czvitkó Balázs a 120 kg-os kategóriában versenyről versenyre javítja a legjobbjait. A hétvégén 527,5 kg-os eredményt, egyéni csúcsot ért el, ezzel az ifiknél és junioroknál is magyar bajnok lett. Az ifjúsági abszolút értékelésnél második helyen zárt. Balázs 185 kg-os guggolása és 212,5 kg-os felhúzása is egyéni legjobb eredménye.

Az egyesület részéről +120 kg-ban hárman is indultak. Véró Alex 810 kg-os összetett eredménnyel, új egyéni csúccsal a junioroknál arany-, még a felnőtteknél ezüstérmet ért el. Alex 300 kg-os guggolása és 255 kg-os felhúzása is egyéni csúcs. Rajos Erik 495 kg-ot elérve a juniorok között ezüstérmet szerzett. Bodnár István 660 kg-ot teljesített. A felnőtteknél harmadik, még a masters 2 kategóriában első lett, továbbá a masters 2 abszolút értékelésnél a dobogó második fokára állhatott.

Betkó Tamás Dávid

Fotó: egyesület

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.