Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra.  Szeged környékén “mindönszentek kalácsa”, “kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében “a halottak hetén” munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy “ne zavarják a holtakat”, s “mert a besózott káposzta meglágyul”, és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.

Ez a hagyomány napjainkban a lehetőségek szerint már csak halottak napjára korlátozódott. Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg.

A parasztság körében általánosnak mondható, bár helyi sajátosságaiban még kevéssé ismeretes szokás, hogy halottak estéjén, sőt halottak hetének minden estéjén odahaza kis gyertyát égetnek. Rendre annyit gyújtanak meg, ahány halottjuk van. Dombrád idősebb népe szerint, azért a lámpát sem szabad eloltani, mert a gyertya nem nekünk, hanem a halottaknak világít. Egy-egy mellett mindaddig imádkoznak, amíg el nem ég.

A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szlovák evangélikusok körében az első világháború idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. Nyilván hasonló szándékból a hajdúsági magyar reformátusok között is.

Halottak napján mindenesetre eltávozott szeretteinkről emlékezünk meg, ki-ki a maga szokásai, hagyományai szerint.

Kiss Réka

Kevés olyan jeles napunk van, amelyhez annyi hiedelem és szokás fűződne, mint Luca napjához. A Luca név jelentése latinul fényhozó, azt jelenti hajnalban született.
A Gergely-naptár életbe lépése előtt ez a nap volt a téli napforduló, a világosság kezdete, az év legrövidebb napja és leghosszabb éjszakája, vagyis gonoszjáró nap. Úgy tartották egykor, hogy ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni, és a gonosz hatalmának megtörésére irányuló varázscselekmények napja is egyben. Néhol ezért fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, máshol az állatok fejét kenték be vele és hamut szórtak az istálló elé. Lefekvés előtt pedig az emberek is lenyeltek néhány gerezd fokhagymát.
A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért fohászkodtak a vakok és a szembetegségben szenvedők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanúgy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoztak.
Arról, hogy ki volt Luca, eltérőek a vélemények: gyakran azt mondták róla, hogy boszorkány, de azt is hallottuk, hogy szűz volt.
A Luca naptól karácsonyig terjedő időszakban időjárásjóslásra alkalmas praktikákat űztek, ennek a tizenkét napnak az időjárásából következtettek ugyanis az elkövetkező egy évre. Úgy vélték, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának
Ugyanezt a célt szolgálta a hagymakalendárium is. A hagymát 12 héjra bontották, s rá sót szórtak. Amelyik hagymadarab nedves lett ezután, az évnek annyiadik hónapja lesz esős a jóslat szerint.
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása, melyet 9-féle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) készítettek, és szögek helyett bükkfából faragott ékek tartották össze. Alakja egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt. Ezt az ötszög-alakot boszorkányszögnek hívták. A hagyományos Luca széke 13 napig készült, mindennap kellett kicsit faragni rajta, de csak karácsony estéjére volt szabad befejezni. Innen ered a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” Segítségével a szék tulajdonosa megláthatta a falu boszorkányait az éjféli misén. Aki mások számára láthatatlan tollakat és szarvakat viselt a fején. Ezután a Luca széket el kellett égetni, nehogy rontást hozzon a házra.
Azonban, ha a boszorkányok is meglátták, és üldözőbe vették őt, menekülés közben mákot szétszórva a háta mögött, időben hazaért, hogy elégethesse a széket. A boszorkányoknak közben a mákot kellett felszedegetniük az útról.

„Kilenc fából
Kilenc jámbor,
Bűvös szóból
Luca-széket
Faragok.”

Amire gyermekkoromból nagyon emlékszem az, hogy a Nagyanyám minden évben elmondta és be is tartotta, hogy Luca napján nem szabad semmi házimunkát végezni. A hagyomány szerint ha ezt valaki megszegi, bizony súlyos büntetés lesz az ára.
Tilos volt ezen a napon szőni, fonni, varrni, mert azzal bevarrták a tyúkok fenekét egész évre. Tilos volt kölcsönadni bármit is, mert az egy évre elvitte a szerencsét. Nem szabadott sem mosni, sem kenyeret sütni, a betegségeket pedig csak vesszőzéssel lehetett elűzni.
A családunk másik és számomra nagyon kedves hagyománya a Luca búza ültetés. Abból a búzából amit az apukám vet és arat. Ilyentájt mindig megérkezik a kis csomag a hazai búzamagokkal.
Luca napján este, különböző méretű cserepekbe búzát ültetünk. Valóban kikel Karácsonyra. Nagyon szeretem, mert szép dísze az ünnepi asztalnak, mindig állítunk bele gyertyát és szalaggal átkötjük a cserepet. Eddig, még minden évben nagyon sok és zöld volt a búza, tehát örültünk a jövendő bőségesnek ígérkező évnek. A barátaim pedig évek óta várják a karácsonyi asztalukra az általam vetett Luca búzát.
A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.

Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Ha engedélyt kaptak a kotyolásra, akkor szalmán, vagy fadarabon énekelve kívántak a házakban bő termést, gazdag állatszaporulatot. Ezt a szalmát tette a gazdasszony a tyúkok alá, hogy jobban tojjanak. A kotyolók jutalma egy-egy marék aszalt gyümölcs, dió, alma volt. Dünnyögve előadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. “Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számba vették a háztartás és a gazdaság dolgait.

Luca, Luca kitty, kotty, kitty, kotty.
Száraz körtét várom!
Gelegenye kettő, három.
Ha nem adnak szalonnát,
Levágom a gerendát.
Ha nem adnak hurkát,
Elviszem a Julcsát!
Luca, Luca kitty, kotty, kitty, kotty.
Gelegenye kettő, három.

Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha Lucáztak volna.
A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, amelynek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.

Ezen a napon jósoltak is.

A legnépszerűbb jóslási forma azonban a lányok leendő férjeinek megjövendölése volt. A majdani férj foglalkozását mutatta meg a vízbe öntött ólom formája, nevét pedig a gombócokba főzött cetlik közül az, amelyik először feljött főzéskor a fazékban. Azt is ki lehetett ilyenkor deríteni, hogy még hány évet kell várnia a lánynak a férjhezmenetelre. Egyszerűen oda kellett menjen a hajadon a disznóólhoz, s abba egy jó nagyot belerúgni. Ahányat röffent aztán a disznó, annyi esztendő múlva ment férjhez a lány.
Ehhez a naphoz fűződik a Luca – cédulák készítése. Az eladó lányok így próbálták megtudni jövendőbelijük nevét. Luca nap estéjén tizenhárom egyforma cédulára felírtak egy-egy férfinevet, aztán galacsinba hajtogatták a papírdarabkákat, s minden nap a tűzbe hajítottak közülük egyet. Tizenhárom nap múlva, karácsonykor kibontották a megmaradt cédulát: amilyen név állt a papíron úgy fogják hívni a férjüket.

Szöveg forrása: kerekito.hu

Kép forrása: mivanma.hu, kerekito.hu