Az ENSZ a nők elleni erőszakot így definiálja: “A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat a nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.”
A családon belüli erőszak statisztikái lesújtó képet mutatnak hazánkban. Egy héten három halott, aki valamelyik hozzátartozója miatt veszíti életét. Egy héten egy gyermek, aki erőszak áldozatává válik. Egy héten egy halott, akit élettársa öl meg. Egy év alatt 15 gyilkos lesz öngyilkos. Egy év alatt 20 nő válik gyilkossá.
Ám a családon belüli erőszak jelensége nem statisztika. A számok mögött titkok, reménytelennek tűnő sorsok és hazugságok állnak. Ez az a téma, ami a négy fal között marad, amiről nem beszélünk a sarki kávézóban. Ez az, ami még mindig tabu, amit nem illik elmondani. Ezért számos olyan eset van, amikor a külvilág számára rejtve marad ezeknek a nőknek, gyermekeknek a sorsa, az élete. Amíg nem történik meg a tragédia, sokszor közvetlen környezetük sem érti, miért lett olyan visszahúzódó a lányuk, a fiuk, a barátnőjük, a barátjuk, a testvérük az utóbbi időben. És mégis ez az a téma, amiről igenis beszélni kell. A családon belüli erőszak, a nők elleni erőszak nem mítosz, és nem lehet többé magánügy.
De hogyan törhetünk ki ebből? Mik a lehetőségeik ezeknek a nőknek? Van-e mód a „gyógyulásra”?
A családon belüli erőszak nő- és gyerekáldozatai számára a gyógyuláshoz nem elegendő az erőszakból való kilépés, történjen az akár válás, akár felnövés formájában. Az otthon megélt erőszak olyan sérüléseket okoz, amelyek túlmutatnak a testi sérüléseken, a pofonokon, a zúzódásokon, a bőrszíj okozta hurkákon, a töréseken, a megalázáson vagy az elveszített szüzességen.
– Intézményünkben igyekszünk minden segítséget megadni a bajba jutott nőknek, illetve gyerekeknek. Rendelkezésre áll pszichológus, családgondozó szakember, de ha azonnali intézkedésre van szükség, akkor a Családok Átmeneti Otthonába is el tudjuk őket helyezni – mondta el a témával kapcsolatban Podmaniczkiné Szegi Katalin, az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálatának intézményvezetője.
A bántalmazott gyerekek és nők azt élik meg, hogy olyan ember bántja őket, akit szeretnek, és akinek éppen az lenne az életükben a feladata, hogy szeresse, és minden rossztól megvédje őket. Ezt a hatalmas dilemmát („az bánt, aki szeret”) egyedül nagyon nehéz feldolgozni. A gyógyulást különösen megnehezíti a családon belüli erőszakot övező hallgatás és eltussolás, ezért a gyógyulás alapfeltétele az erőszak megszűnése és a történtek őszinte, átélt kimondása. Erre sokszor csak egy nagyon jól működő felnőttkori barátság, párkapcsolat vagy pszichoterápiás kezelés teremt lehetőséget.
Az elhallgatás, a felejtés a szakemberek szerint nem megoldás. A bántalmazás okozta lelki sebeket önmagában az idő nem gyógyítja be. Ezt leginkább az erőszaktúlélők számtalan testi és lelki tünete bizonyítja.
– A bántalmazott felnőttek és gyerekek személyisége éveken át szisztematikusan rombolódik. Nem bíznak magukban, értéktelennek és szerethetetlennek tartják magukat. Míg a legtöbb testi seb idővel begyógyul, a lélekben megbúvó sérülések gyakran csak évek múlva kerülnek a felszínre – vélekedett az intézményvezető.
A gyerekkorában bántalmazott felnőtt nem mindig tudja, hogy mi miatt nem képes másokhoz hasonlóan boldog és kiegyensúlyozott életet élni. Gyakran depressziótól, állandó szomorúságtól, alacsony önértékeléstől, öngyilkossági gondolatoktól és kitölthetetlen magánytól szenved. További tünet lehet a gátolt vagy kényszeres szexualitás, a drog vagy gyógyszerfüggőség, a kényszeres veszélykeresés, a meg nem értettség érzése és a legkülönfélébb testi tünetek, a krónikus derékfájástól kezdve a migrénen át az emésztési problémákig.
– Az egykori erőszak okozta elfojtott fájdalommal és megaláztatással nagyon nehéz szembesülni. Ezért nem javasoljuk, hogy bárki egyedül próbálja feldolgozni az őt ért sérülést. Egy önsegítő csoport vagy képzett pszichológus nagyban megkönnyítheti ezt a munkát, és megoszthatja a túlélővel a múlt terhét. Tudnia kell azonban, hogy a fájdalmat nem a terapeuta vagy a segítő okozza, a terápiás közeg csak segít feldolgozni azt. Bármilyen fájdalmas is ez a folyamat, a feldolgozás fájdalma még mindig jobb, mint a kezeletlenség – zárta gondolatait Podmaniczkiné Szegi Katalin
Fontos mind a bántalmazottnak, mind a környezetének tudnia, hogy bár az erőszakért az elkövető a felelős, a gyógyulásért kizárólag az áldozat. Ő dönti el, hogy kíván-e meggyógyulni, és az elszenvedett borzalmak ellenére teljes életet élni.
Kiss Réka
Fotó: illusztráció
