Angyal István 1928-ban született Magyarbánhegyesen, ahol 16 éves koráig élt. A négy polgári elvégzése után, zsidó származása miatt, be kellett fejeznie tanulmányait. A nácik 1944-ben Auschwitzba deportálták édesanyjával és nővérével, akik a táborban meghaltak. Nővérét szökési kísérlet miatt a tábor lakóinak szeme láttára akasztották fel. Angyal István túlélte a háborút.

Leérettségizett, majd a bölcsészkarra nyert felvételt. Két év múlva azonban eltanácsolták, mert több felszólalásában szolidaritást vállalt egy sokat támadott filozófussal. Az építőiparban helyezkedett el. A rendszerből fokozatosan kiábrándult. A forradalom idején a Tűzoltó utcai felkelők élére állt. Ők tartottak ki legtovább az orosz tankokkal szemben. Az óriási túlerő miatt november 7-én belátta, kilátástalan a helyzetük.

A Péterffy kórházban folytatta tevékenységét. Röpiratokat terjesztett. Kádár őt tette felelőssé a kialakult helyzetért: „Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének” — mondta róla. Két évig volt fogságban. A bíróság halálra ítélte „a vádlott személyében rejlő kiemelkedő társadalmi veszélyességére” hivatkozva. Az ítéletet ötven éve, 1958. december 1-jén hajtották végre.

Magyarbánhegyes képviselő-testülete posztumusz díszpolgári címmel tünteti ki 2008-ban a falu szülöttét, Angyal Istvánt, az elfeledett forradalmárt.

Fotó forrása: magyarinfo.blog.hu