Kerekes Róbert 1974-ben született Makón, Apátfalván nőtt fel, majd családjával Makóra költözött. Végegyháza Megye I. osztályú asztalitenisz csapatának kiválósága 30 éves korában, bármilyen tudás nélkül került a sportágba, a semmiből 10 év alatt az együttes alapemberévé, és a bajnokság egyik legjobbjává vált.

– Mikor és hogyan ismerkedtél meg az asztalitenisszel? Ki tanított, egyengette az utadat?

– Körülbelül 11 éve kötöttem közelebbi ismeretséget eme szép sporttal, előtte futballoztam, ám sokszor megsérültem és a munkámmal sem mindig tudtam összeegyeztetni. Olyan időtöltést kerestem, ami kevésbé veszélyes és szívesen kipróbálnám. Vásároltam egy amatőr ütőt, amivel Apátfalván játszottam alkalmanként. Nem sokkal később egy vasutas ismerősöm Végegyházára invitált, ahol bemutatott Bognár Istvánnak és Nagy-György Józsefnek, ők voltak azok, akik rengeteget segítettek. Addig a napig fogalmam sem volt, hogy az asztaliteniszt másként is lehet űzni, mint ahogy azt addig tettem, szinte leesett az állam.

– Mivel foglalkozol hivatásszerűen?

– A sütőszakmát 1991-ben tanultam ki, majd 1998-ban sikeres pékmester vizsgát tettem, és közel 20 éve hódolok szeretett szakmámnak. Hivatásos apuka is vagyok, két fiam született, az ő jövőjük érdekében költöztünk Makóra a családdal 2011-ben.

– Elmúltál 30 éves, mikor asztaliteniszezni kezdtél. Mennyire volt nehéz a semmiből a Megye I. osztály legjobbjai közé kerülni?

– Az idő múltával egyre több lehetőséget kaptam a végegyházi edzéseken. Az elején nagyon könnyen átgázoltak rajtam, ebben az időszakban a helyes mozdulatokat próbáltam ellesni és begyakorolni, közben nem győztem kapkodni a fejem a szebbnél-szebb labdamenetek láttán. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy velük sportolhatok. Mielőtt a Végegyházába igazoltam, Apátfalván gyűjtöttem össze a lehetséges csapattársakat, majd elindultunk a Csongrád megyei bajnokság legalsóbb osztályában, ahol „pofozógépek” voltunk. Ezalatt folyamatosan átjártam Végegyházára, ahol Bognár István és Nagy-György József, magukat nem kímélve tanítottak. Az egyik ilyen alkalommal szó esett arról, hogy ők is indulnak megyei szintű bajnokságban, és felkértek, hogy legyek az együttes tagja. Természetesen igent mondtam, és azóta is velük vagyok jóban-rosszban. Mindez egy évtizede történt, de inkább a vereség velük, mint a győzelem máshol.

– Melyik eredményre vagy legbüszkébb a csapattal?

– Az idei szezonban elért második helyünkre, csak egy csapat, a Mezőberény előzött meg minket teljesen megérdemelten, jóval a mezőny felett álltak. Néhány éve nagyon közel voltunk a bajnoki címhez, meccslabdám volt hozzá, amit sikerült megcsinálnom, ám vizes volt a labda, így a sportszerűség szellemében újra játszottuk a pontot. Sajnos elbuktam a meccset, amivel a csapat elveszítette a trófeát, én pedig az egyéni veretlenséget. Ezzel kapcsolatos a legnagyobb elismerés, amire nagyon büszke vagyok. Czebe Gyula barátom, sporttársam külön trófeát csináltatott nekem, aminek apropója ez a bizonyos bajnoki címet érő labda volt, és ahogy a helyzetet kezeltem. Kiemelte, hogy sokan nem így cselekedtek volna, és ritka az ilyen alázat és sportszerűség, nagyon meghatott mikor átnyújtotta nekem a díjat. Mindent összevetve, 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam, hogy fel fogom tudni venni a versenyt Békés megye legjobbjaival.

– Mik a gárda tervei a jövőt illetően? Mit szeretnél elérni egyéniben?

– A következő szezonban hasonlóan eredményes szereplésben reménykedünk, ha a csapat együtt marad, ismét jók lehetünk a dobogóra. A Mezőberény az NB III-ban folytatja, némi szerencsével még bajnokok is lehetünk, de egyelőre ezt korai kijelenteni. Egyéniben szeretnék minél jobban szerepelni az amatőr versenyeken, de továbbra is indulni fogok a nemzeti bajnokságban szereplők között is, sokat lehet tanulni az ilyen megmérettetésekből.

Amit Róbert nem említett az interjúban – ahogy mondta, mindig a csapat győzelme a fontos–, hogy az idei szezonban is kevés mérkőzésen hagyta el vesztesen az asztalt, amivel a Végegyháza legjobbja volt, és nagyban hozzájárult a dél-békésiek ezüstérméhez. Ebből is látszik, hogy egy rendkívül alázatos és a társaiért harcoló sportember.

Juhász Ádám

Fotó: Juhász Ádám