Problémaként felvetették a megjelentek, hogy településük a megye szélén helyezkedik el, sokkal közelebb van hozzájuk Hódmezővásárhely, mint a megyeszékhelyük. Kérésként fogalmazódott meg, hogy a közlekedés révén bekapcsolható lenne a megyei vérkeringésbe a település. Jó lenne, ha a menetrendszerinti buszjárat nem csak Tótkomlósig közlekedne. Ennek a kérdésnek a megoldásával a megyéhez kötődésük erősíthető lenne.
Elmondták a képviselő-testület megjelent tagjai, hogy a településen a lélekszám stagnál, és ezt szeretnék fenntartani oly módon, hogy önkormányzati tulajdonú ingatlanokból 40-50 négyzetméteres otthonokat hoznak létre, amiket kedvezményesen utalnák ki fiataloknak. Ezzel elérhetik, hogy a családok nem mennek Hódmezővásárhelyre albérletbe, hanem Békéssámsonon maradnak.
A városháza mellett egy emlékpark található, ahol világháborús, 56-os emlék mellett található egy különleges jelkép is. 1963-ban repülőgép baleset volt a településen, lezuhant egy utasszállító, erre utal a község által állíttatott emlékmű.
Március 28-án átadtak egy katolikus templomot, amit a település a hívek közadakozásából, az EMMI és a püspökség hozzájárulásával valósulhatott meg. Az már most látható, hogy a hitéletre jó hatással volt az új templom, többen járnak misére.
A fogadóóra második részében a lakosság kérdezhetett Várfi Andrástól, feltehették kérdéseiket, segítséget, tanácsot kérhettek a megyei önkormányzat alelnökétől.
Kiss Réka
Forrás és fotó: BMÖ
]]>A képviselők tájékoztatást adtak a város jelenlegi helyzetéről, eredményeiről, sikereiről és gondjairól. Nehézségként emelték ki a közbiztonság problémáját, amellyel kapcsolatban Tolnai Péter tájékoztatta a testületet arról, hogy a megyei rendőr-főkapitányság járműparkja hamarosan 30 új autóval bővül, ami hozzájárul majd ahhoz, hogy gyorsabban érjenek oda a rendőrök egy esetleges bűncselekmény, baleset helyszínére.
Tolnai Péter alelnök elmondta, fontos a megyei önkormányzatnak, hogy a településekkel közvetlen, nem virtuális, hanem valódi, élő legyen a kapcsolata.
- Érdekelnek bennünket a települések problémái, bár szűkösek a lehetőségeink, de ehhez mérten próbálunk segíteni. Azonban az is fontos, hogy ne csak a képviselőkkel és a testülettel legyen aktív a kapcsolat, hanem a lakossággal is, egyrészt azért, mert ők választottak meg minket, másrészt azért, hogy a településeken élők is elmondhassák a problémáikat, és ha tudunk, segítsünk nekik, ha nem, akkor annyit teszünk, hogy közvetítjük a gondokat az illetékesek felé, akik megoldhatják ezt – mondta Tolnai Péter.
Éppen ezzel a céllal indult a fogadóóra-sorozat, ami lehetőséget teremt arra, hogy a lakosság közvetlenül a megyei elnöknek vagy alelnökeinek mondja el gondjait. Ugyan még csak két fogadóóra tapasztalataira lehet alapozni, az azonban már látszik, hogy a lakosság örül és él is a közvetlen találkozás lehetőségével, elmondja problémáit. Battonyán elsősorban olyan nehézségek kerültek középpontba, ami a városlakók életét közvetlenül érintik, ilyen a közvilágítás részbeni hiányossága, vagy a szennyvízhálózatra való kapcsolódási gondok.
A fogadóóra-sorozat következő állomása április 16-án Békésen lesz, a város polgármesteri hivatalában Zalai Mihály elnök várja a lakossági kérdéseket.
Kiss Réka
Forrás: BMÖ
Fotó: Zentai Péter
]]>A község könyvtárában ültek asztalhoz: Mazán Attila polgármester, Almáskamarás Képviselő-testületének tagjai, aljegyzőjük és Várfi András, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke. A fogadóóra első perceiben a települést mutatták be a megjelentek az alelnöknek, beszéltek az eredményeikről, melyek közül különösen fontosnak vélik a közmunkaprogramot. Ennek keretében 160 főt foglalkoztatnak, akik rendben tartják a települést, figyelnek az üres porták rendjére és nyolc hektáron termelnek. A másik fontos eredmény az utóbbi időben, hogy visszakerült a nyolc osztályos német nemzetiségi iskola, amelyben 95 gyerek tanul.
Amit hibaként említettek a települési képviselők, hogy Dél-Békésnek rossz a megközelíthetősége, számítanak arra, hogy a pályázatok révén a hátrányos térségek is felzárkózhatnak. Elmondták: országgyűlési képviselőjük sokat tesz a térség érdekében.
A beszélgetés során kitűnt: a községben élők szeretik településüket, büszkék arra, hogy Almáskamaráson élnek. Sok rendezvényt szerveznek, itt található az ország kemencéje, ami idegenforgalmi látványossággá vált, elkészülte óta sokan voltak már kíváncsiak a szabadtéri kemencére.
Várfi András alelnök a fogadóóra lakossági részében olyan kérdést kapott, ami az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos: hogyan lehetne pályázathoz jutni őstermelőként? Erre a kérdésre az alelnök kielégítő választ tudott adni.
Kiss Réka
Forrás és fotó: BMÖ
]]>