Likefestoon / Aktuális / Szép dél-békési eredmények a szupermaratonon

Szép dél-békési eredmények a szupermaratonon

Rekordszámú induló vágott neki a hétvégén a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton 200 kilométeres távjának, köztük hat mezőkovácsházi, illetve egy battonyai csapattal és szép számú kerékpárossal. Térségünk nevezői, egy alakulat kivételével teljesíteni tudták a teljes távot.

Rekordot döntött a hétvégén rendezett Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton. Tavaly 1000 fő vágott neki a horrorisztikusnak tűnő versenytávnak, idén ezt 200-zal haladták meg. A megmozdulásból a dél-békésiek sem maradtak ki, Mezőkovácsháza színeiben öt darab öt fős és egy két fős, Battonyáról egy öt fős csapat futott, illetve 20 kovácsházi vágott neki kerékpárral a kihívásnak.

– Évről-évre nagyon jó a szervezés, ezúttal sem volt ez másként. Négy éve indultunk először, akkor a Mezőkovácsháza-Arad távot teljesítettük, az azt követő évben egy öt fős gárdával sikerült végigfutni a teljes távot, a hétvégén hat mezőkovácsházi csapat állt rajthoz – tudtuk meg Lipták Jánostól, Mezőkovácsháza futónagykövetétől.

Térségünket Mezőkovácsházáról a Drunk’s, a Forrest Team, a Blade Runners, a Futógépek, a Futrinkák és a One Pair, illetve a battonyai SOS Gyermekfalu képviselte.

– Sajnos a One Pair (Sarus Zoltán, Dr. Malatyinszki Szilárd) sérülés miatt nem tudta befejezni a versenyt, nagyon közel a célhoz kellett feladniuk, ám rajtuk kívül mindenki megküzdött a kilométerekkel, és megérkezett Békéscsabára – folytatta a futónagykövet.

11159995_840872735980628_6592858687238264383_n

A legjobb eredményt a Mezőkovácsházi Drunk’s érte el, 18 óra 16 perc 48 másodperces idejükkel a 19. helyet szerezték meg a 32 együttest számláló mezőnyben. A csapat tagjai: Lipták János, Méreg Ferenc, Szöllősi Gábor, Ágoston Kornél és Makhajda Bence. A battonyai SOS Gyermekfalu, Vajgel Zitával, Vajgel Alexandrával, Gagyi Róberttel, Németh Szabolccsal és Kiss Gergellyel a soraiban 19 óra 35 perc 57 másodperc alatt futották le a 200 kilométert, amivel 24-ként értek célba. A Mezőkovácsházi Futógépek 20 óra 4 perces idővel, a 28. helyen értek vissza Békéscsabára, a csapatot Folytyik Zoltán, Ale Sándor, Halasi Laura Fruzsina, Szabó Szilvia és Tóth Petra erősítette. A 30. pozíciót a Mezőkovácsházi Blade Runners tudhatja magáénak. Gyömbér Ferenc, Csende János, Szabó Péter, Zábrák István és Stassenseiter Attila 20 óra 39 perc és 47 másodperc alatt tették meg a versenytávot. A Mezőkovácsházi Forrest Team 21 óra 47 perc 14 másodperces idővel a 31. lett, az ötöst Sarus Zoltán, Sarus Gábor, Szűcs Attila, Hajdú Edit és Nyerges Bianka alkotta.

22594_840872742647294_7328070553214914919_n

A Mezőkovácsházi Futrinkák néven versenyző hölgy csapat 20 óra 2 perc 15 másodperc alatt futott el Aradig és vissza, ami összetettben a 27. helyet jelentette számukra, a női csapatok között hatodikak lettek, így díjazásban részesültek. Az öt fős alakulat Tasi Lia Andreával, Döméné Szabó Andreával, Papp Zitával, Gyürki Zsanettel és Liptákné Rigó Andreával állt fel.

A kerékpárosoknál több, mint 700-an rajtoltak el a megyeszékhelyről. A népes mezőnyben kimagaslóan teljesített hat mezőkovácsházi bringás, akik az első tízben végeztek. Cinkota Gábor ezüstérmet szerzett, Pajkó Dávid az ötödik, Béni Attila a hatodik, Pántya Tamás a hetedik, Gonda Zsolt a kilencedik, Szántó Gergely a tizedik helyen ért be. Említést érdemel Virág Viktor, aki végig az élmezőnyben haladt, majd balszerencséjére defektet kapott. Nem adta fel és a 29. helyre küzdötte vissza magát.

18011_840840112650557_3079615307294672650_n

Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza polgármestere két különdíjat is átadott a szupermaraton végeztével Békéscsabán.

– A város önkormányzata a legjobb női és férfi csapatot jutalmazta, előbbi elismerést a Futrinkák, utóbbit mi, a Drunk’s vehettük át. Természetesen mindenki megérdemli a dicséretet, aki keményen küzdött a hétvégén, nagy kihívás egy ilyen megmérettetés – zárta gondolatait Lipták János.

Nem mellékesen egyéniben Bogár János győzött, megelőzve Vajda Zoltánt és Veress Bélát. Két fős váltóban a Vasakarat duója nyert, második lett a Global Safe Forrest Team, a dobogó harmadik fokára a Békés MRFK állhatott fel. Az öt fősöknél a Gepárd Expanzió bizonyult a legjobbnak, az ezüstöt az OPEL Körös-Békéscsabai Atlétikai Club zsebelte be, a bronzérmet a Háromszék I. vehette át.

Juhász Ádám

Fotó: BSI Futónagykövet Mezőkovácsháza facebook

 

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.