Simonka: A parlamenti diplomácia kilendítheti a magyar-román kapcsolatokat a holtpontról

nov 28, 13 Simonka: A parlamenti diplomácia kilendítheti a magyar-román kapcsolatokat a holtpontról

A parlamenti diplomácia eszközei segíthetnek a megrekedt magyar-román kapcsolatokat kilendíteni a holtpontról – jelentette ki Simonka György (Fidesz), az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-román tagozatának elnöke szerdán Bukarestben. Az általa vezetett parlamenti delegáció – melyben Rubovszky György (KDNP), a tagozat alelnöke és Varga Zoltán(MSZP), a baráti tagozat tagja vesz még részt – azt kérte a román törvényhozóktól: vegyék figyelembe a magyar kisebbségi igényeket a közigazgatási határok megváltoztatásánál és a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásánál.
Simonka György az MTI-nek elmondta: 2010 óta a magyarországi kisebbségi politika teljesen megújult, a magyarországi román önkormányzatoknak számos óvodát, iskolát adtak át, templomokat újítottak fel. Román partnereinek elmondta: hasonló hozzáállást várnak el Bukaresttől is.
Az IPU bukaresti és budapesti tagozata egyaránt kormányközi megállapodást sürget az európai pénzekből előkészített magyar-román határpontok megnyitása érdekében. Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az IPU román-magyar tagozatának elnöke az MTI-nek elmondta: olyan átkelőkről van szó, amelyeknél az odavezető utat mindkét oldalon uniós pénzből korszerűsítették, csak néhány méternyi aszfalt hiányzik, mivel a határsávra a két állam csak közösen, azaz kormányközi megállapodással adhat építkezési engedélyt. A romániai politikus szerencsés körülménynek nevezte, hogy az IPU bukaresti és budapesti tagozata élén is az adott országban kisebbséghez tartozó vezető áll, aki közvetlenül érdekelt a kapcsolatépítésben. Úgy vélekedett: a parlamenti diplomáciának az az előnye a kormányzatival szemben, hogy nem ideológiai alapon működik, mindkét oldalon kormánypárti és ellenzéki honatyák egyaránt részt vesznek a munkában, és a választási ciklusok “kevésbé zavarnak be”. Mint mondta: olyankor van nagy szükség a parlamenti diplomáciára, amikor a másfajta diplomáciai csatornák megmerevednek. Az IPU magyar-román tagozatának küldöttsége többek az RMDSZ vezetőivel, a bukaresti  kisebbségvédelmi államtitkárral, a kormánypártok vezető politikusaival és a regionális fejlesztési minisztérium illetékeseivel folytat megbeszélést Bukarestben.
A látogatást megelőzően Tőkés László európai parlamenti képviselő nyílt levélben hívta fel Simonka György figyelmét, hogy Szabó Ödönt – MSZP-s kapcsolatai és korrupciós ügyei miatt – alkalmatlannak tartja a “Fidesszel és kormányával való bizalmas együttműködésre” Simonka György erre úgy reagált: Tőkés Lászlóban az 1989-es forradalom hősét tiszteli, ezen figyelmeztetését azonban politikai álláspontnak tekinti. Kiejtette: a román parlamentben szükség van a magyarság képviseletére, jelen pillanatban ezt az RMDSZ tudja betölteni. Hozzátette: az IPU nem egyetlen pártról szól, abban ellenzékiek és kormánypártiak baráti légkörben tudnak szót érteni, és érdekünk ezt a légkört fenntartani.
“Ebben Szabó Ödön nagyon sokat tud segíteni és IPU bukaresti tagozatának elnökeként az interparlamentáris kapcsolatoknak új lendületet adott” – jelentette ki Simonka György.

Fotó: facebook/Simonka György

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>