Likefestoon / Aktuális / Régi álom válhat valóra Kunágotán

Régi álom válhat valóra Kunágotán

Több mint 15 millió forintból kaphat új aszfaltot a község egyik forgalmas utcája. A polgármester szerint hosszú évek munkájának sikere ez, ha lehetőségük lesz rá, további fejlesztéseket is megvalósítanak. A térség országgyűlési képviselője hírportálunknak elmondta, Dél-Békés szerte a járható utakért dolgoznak, azonban az igény megyei szinten is óriási, de nem adják fel.

Három évnyi próbálkozásnak érett be a gyümölcse a napokban a dél-békési Kunágotán, ugyanis a Belügyminisztérium pályázatán 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat a Bethlen Gábor utca északi részének felújítására.

– Hosszú ideje dolgoztunk a sikeren, melyhez elengedhetetlen volt mind a képviselő-testület kitartása és elszántsága, mind Kálmán András pályázatíró szakmai munkája, mind pedig Simonka György országgyűlési képviselő úr iránymutatása és lobbi ereje. Az elnyert forrás a fejlesztés 80 százalékát képezi, a további 20 százalékot az önkormányzat biztosítja a költségvetésből – nyilatkozta hírportálunknak Süli Ernő polgármester.

Megtudtuk, a munkálatokat azért fontos elvégezni, mert az útburkolat jelentősen elhasználódott, hiszen a település egyik legforgalmasabb utcája ez, ennek végén található a sportpálya is – egészen addig tartanak majd a munkálatok. A településvezető azt mondja, folyamatosan dolgoznak az utca további részének megújításáért, illetve másik utcák renoválásért is, ahogyan azt a pályázati kiírások lehetővé teszik.

A polgármesterek az országgyűlési képviselővel és a szakemberekkel közösen sokat dolgoznak mind a belterületi, mind a külterületi úthálózat javítása érdekében.

– Sokszor érezzük, hogy szélmalomharcot vívunk, hisz az igény megyeszerte óriási, a források korlátozottak. De nem adhatjuk fel. Bár messze nem annyi belterületi utat újítottunk fel, mint amennyit szeretnénk, de a körzetünkben minden hétre jutott 1-1 belterületi útfelújítás, amelynek – mi, akik folyamatosan dolgozunk a felújításokért – épp annyira örülünk, mintha végre már megkezdődne a dinnyés út felújítása, amely az orosházi Aradi úttól a dombegyházi határátkelőig tart – hangsúlyozta Simonka György.

A képviselő hozzátette, több sikeres útfelújítást tudhat már magának a térség, hiszen nem adták fel akkor sem, amikor az Orosházát és Mezőkovácsházát, illetve az Orosházát és Tótkomlóst összekötő útszakaszról volt szó – és sikerült.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.