Likefestoon / Aktuális / ONKC: Jobb védekezés kell Szentendrén

ONKC: Jobb védekezés kell Szentendrén

Két mérkőzés van hátra az idényből, most vasárnap Szentendrére látogatnak az OXXO Enregy Orosházi NKC felnőtt játékosai. Egy újabb kiesés ellen küzdő csapattal játszanak, ezért tanulniuk kell a múlt heti találkozóból. Ezúttal sokkal jobb védelemre lesz szükség.

Jó formában van a csapat, utoljára februárban hagyták el Dancsó Dalmáék vesztesen a pályát. Legutóbb Hajdúnánás ellen játszottak gólzáporos mérkőzést, nagy fegyvertény, hogy a lelkesen küzdő hajdúságiakat gyengébb teljesítménnyel is két vállra fektették.

Vasárnap ismét a tabella hátsó régiójában lévő együttessel találkoznak. A Szentendre ellen az ősszel kilenc góllal győztek, mégsem szabad kiindulni abból a találkozóból, hiszen a múlt héten nagy bravúrt végrehajtva nagyon fontos pontokat szerzett a Pest megyei gárda Hódmezővásárhelyen. Ennek intő jelnek kell, hogy legyen Papp László tanítványainak.

– A múlt hétvégén védekezésünk hagyott kivetni valót, amit nem engedhetünk meg magunknak Szentendrén. Biztos motiváltan fognak pályára lépni ellenünk, nem lesz könnyű mérkőzés, de erőt meríthetünk az elmúlt időszakból – foglalta össze a találkozó előtt gondolatait Papp László a club honlapján.

A mérkőzést május 6-án 18 órától Szentendrén kezdik a csapatok, melyről az ONKC Facebook-oldalán folyamatosan beszámolót követhetnek azok a szurkolók, akik nem tudnak Szentendrére utazni.

 

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.