Munkában a térfigyelő

márc 29, 13 Munkában a térfigyelő

Február végére építették ki Mezőkovácsházán a térfigyelőkamera-rendszert. Az azóta eltelt rövid idő alatt már segítségére volt az egyik kamera felvétele a rendőröknek.

- Kilenc helyre összesen tizenegy kamerát helyeztettünk el. A felvételek a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra futnak be, egyedül a rendőrök férnek hozzá, így az adatvédelmi szabályoknak is maradéktalanul megfelelünk – tájékoztatta hírportálunkat prof. dr. Turcsán Zsolt, Mezőkovácsháza polgármestere.

A minap a járóbetegellátó központ környékén baleset történt. A körülmények tisztázása könnyen ment, hiszen a rendőröknek a szemtanúk elmondása mellett a szakrendelőre felhelyezett kamera képei is segítettek kideríteni, melyik fél volt a baleset okozója.

- Az eddigi visszajelzések szerint a lakosság örül a térfigyelőknek. Szeretnénk további kamerákat is kihelyeztetni a közeljövőben, például a lakótelepen, illetve a játszótér környékén, ahol kamaszok, fiatal felnőttek egy csoportja okoz problémát a környéken élőknek  – mondta a polgármester.

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>