2018. november 3. szombat
Likefestoon / Aktuális / Május közepén indul a beruházás Kunágotán

Május közepén indul a beruházás Kunágotán

Három évnyi próbálkozásnak érik be a gyümölcse a községben, ahol május közepétől elkezdődik a Bethlen utca felújítása. A részletekről lakossági fórum keretében számoltak be az utca lakóinak.

Ahogyan arról korábban már írtunk, több mint 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat a Bethlen Gábor utca északi részének felújítására. A településvezető azt mondja, hosszú út vezetett idáig, ehhez viszont elengedhetetlen volt mind a képviselő-testület kitartása és elszántsága, mind Kálmán András pályázatíró szakmai munkája, mind pedig Simonka György országgyűlési képviselő úr iránymutatása és lobbi ereje.

A napokban lakossági fórumot rendeztek a művelődési ház nagytermében, ahol Süli Ernő polgármester osztotta meg a beruházás részleteit a kunágotaikkal. Mint elhangzott, még ebben a hónapban elkezdődik a munka, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a beruházás ne gátolja az utcában lakók mindennapjait, akiktől türelmet kért a fejlesztési időszakra.

Megtudtuk, a munkálatokat azért fontos elvégezni, mert az útburkolat jelentősen elhasználódott, hiszen a település egyik legforgalmasabb utcája ez, ennek végén található a sportpálya is – egészen addig tartanak majd a munkálatok. A településvezető azt mondja, folyamatosan dolgoznak az utca további részének megújításáért, illetve másik utcák renoválásért is, ahogyan azt a pályázati kiírások lehetővé teszik.

Fotó forrása: Kunágota Község Önkormányzata

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.