Likefestoon / Aktuális / Ma éjfélig kérhető az szja-bevallás postázása

Ma éjfélig kérhető az szja-bevallás postázása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 19-én megkezdi adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon – mondta el Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Az államtitkár hozzátette a NAV saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet, eddig ugyanis már több mint 1 millióan keresték fel. A bevallását több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépén is megtekintheti, és ha szükséges szerkesztheti is a bevallási tervezetét.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az még hétfő éjfélig kérheti a tervezete postázását – emelte ki az államtitkár.

Március 13-ig már 532 ezer ilyen “felkérés” érkezett a hivatalhoz, a kérelmek 70 százaléka sms-ben.

Tállai András szerint az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV. Tavaly a bevallás-kiküldési kérelmüket papír alapon mintegy 100 ezren adták fel postán, addig idén csak 34 ezren választották a hagyományos levelezési módszert – mondta az államtitkár, hozzátéve hogy az e-NAV mielőbbi elérését az is segíti, hogy naponta több százan nyitnak ügyfélkaput. – írja az MTI.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: likefestoon

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.