2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / Közel félmillió forintot sportoltak össze a kórháznak

Közel félmillió forintot sportoltak össze a kórháznak

Több százan osztoztak február 17-én a Táncsics Mihály gimnázium sportcsarnokának küzdőterén, hogy részesei legyenek Rubint Réka Alakreform edzésének. A résztvevők pedig nem csak az egészségükért tettek sokat, hanem támogatták kórházunk gyógyító munkáját is – összesen 476 ezer forinttal.

A Per Vias Naturales Egyesület által szervezett Sport- és Egészségnapra több mint háromszázan váltottak jegyet. Az egyesület 2016-ban alakult orosházi származású fiatalok összefogásából. Céljaik között szerepel a fiatalok felvilágosítása az egészségmegőrzés és prevenció területén, összhangban évszázados hagyományaink megőrzésével és a családi élet értékeinek hangsúlyozásával.

Az egyesület első sport- és egészségnapi rendezvényén a sportolni vágyó érdeklődők különböző mozgásformákat próbálhattak ki, egészségügyi szűréseken és tanácsadásokon vehettek részt és egészséges ételeket-italokat kóstolhattak. Igazi sztáredzők tartottak tömegsport foglalkozásokat: Bodorik Alma zumba edzése után az orosházi Csiki Rebeka fitness edző melegítette be az izmokat Rubin Réka edzésére.

Előtte azonban még volt egy rövid, de annál fontosabb hivatalos része is az eseménynek. Elsőként Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, az egészség megőrzése a legfontosabb dolog, amire mindenkinek figyelnie kell.

Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára örömét fejezte ki, hogy nem csak fiatalokat, hanem egészen kis gyerekeket és idősebbeket is lát a közönségben.
– Az is a kormány feladata, hogy olyan rendezvényeket támogassunk, ahol a család minden tagja jelen lehet, célunk olyan közösségek építése, ami minden korosztályt megszólít. Erre kiválóan alkalmas a sport, ami nemzetstratégiai kérdés, hiszen minden sportba fektetett pénz és energia egészségesebbé teszi az embereket. A sport nem csak egészséges életmódra nevel, hanem megtanít a sportszerűségre, az etikus szabályokra, kitartásra és erőfeszítésre nevel – hangsúlyozta Illés Boglárka.

Simonka György országgyűlési képviselő szerint a résztvevők nagy száma is jelzi, sok olyan ember van, aki tenni szeretne az egészségéért és a betegekért, hiszen a belépőkkel a kórház gyógyító munkáját segítik.

A beszédek végén kiderült, a megváltott jegyekből 476 ezer forint gyűlt össze. Az erről szóló biankót Nagy Gergő, a Per Vias Naturales Egyesület elnöke adta át dr. Duray Gergőnek. Az Orosházi Kórház főigazgatója megköszönte a szervezőknek a nagylelkű felajánlást, a résztvevőknek pedig azt, hogy jelenlétükkel hozzájárultak ehhez a jelentős támogatáshoz.
– Az Orosházi Kórházért Alapítvány számlájára érkezik majd az összeg, amiből a kórház eszközparkját fogjuk fejleszteni. Hogy pontosan mit vásárolunk ezután derül ki, de természetesen hírt adunk majd róla a kórház Facebook oldalán és a sajtóban – fogalmazott Duray Gergő.

Az adomány átadás után Rubint Réka Alakreform edzése pörgette fel igazán a hangulatot és a vérkeringést, majd zárásként dr. Nagy Ottóné Ildikó relaxáló jógája zárta a sport- és egészségnapot – olvasható az Orosházi Kórház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.