Likefestoon / Aktuális / Kossuth Lajos által üzentünk a jövőnek

Kossuth Lajos által üzentünk a jövőnek

A felújítás után hamarosan újra felállítják Kossuth Lajos szobrát. Ezt megelőzően péntek reggel elhelyezték az időkapszulát a szobor talapzatába.
Péntek délelőtt a képviselő-testület tagjai gyülekeztek a Kossuth utca – Rákóczi utca sarkán épülő szobortalapzat mellett (az MSZP-s képviselők nem voltak jelen).

Az 1902-ben felavatott, Horvay János által készített Kossuth-szobrot és talapzatát Bánfi Gábor kőfaragó-restaurátor művész vezetésével bontották szét korábbi helyén még tavaly decemberben. A szakember nemrégiben elkészült a szobor és a mészkövek felújításával, így megkezdődhetett a szobor újraállítása.

A szobor áthelyezését nagy politikai viták övezték, végül a testület júniusban döntött az új helyszínről. Augusztus elején az Iványi Építőmester Kft elkezdte a szobor alapjának elkészítését, majd ezen a héten Bánfi Gábor vezetésével megkezdődött a szobor talapzatának összeépítése. Ebbe a talapzatba helyezte el péntek reggel Dr. Dancsó József polgármester, Zalai Mihály alpolgármester és Bánfi Gábor az időkapszulát.

– Orosháza egyik legjelentősebb szobra kerül méltó helyre a következő napokban, bár egyesek komoly vitákat gerjesztettek körülötte. A Kossuth-szobor csaknem az eredeti helyszínén lesz felállítva és Kossuth Lajos karját vádlón ismét Arad felé emeli majd. A művészeti lektorátus véleményét is maximálisan figyelembe véve a szobor új helyén ékköve lehet Orosházának – mondta Dr. Dancsó József polgármester aki hozzátette, az időkapszulában Orosháza jövőbeli lakosságának kívánják azt üzenni, hogy milyen fontosnak tartják Kossuth Lajos személyét és magát az emlékművet.

Forrás oroscafe,com

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.