Földtörvény = modern agrárium

okt 15, 12 Földtörvény = modern agrárium

Az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi a zsebszerződéssel kilopott földet, megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot ― mondta Orbán Viktor miniszterelnök október 13-án, Cegléden, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.

A parlament előtt lévő földtörvényről úgy nyilatkozott a miniszterelnök, miszerint az modern agráriumot teremt, s ezzel a szocialista mezőgazdaság szocializmust túlélt híveinek ideje lejár. Az intézkedések között arról is említést tett a kormányfő, hogy folytatódik az állami földbérletek megújítása. Így számítani kell arra, hogy még többet vesznek el a hosszú távú szerződésekben kiadott földterületekből, s azok új gazdára találnak. Mindezt azért szorgalmazza a kormány, mert az eddig végrehajtott „bérlőcseréknek” köszönhetően jelentősen többen jutottak termőföldhöz: Csongrádban ma 45-szörös, Győr-Moson-Sopronban 20-szoros a fölhasználók száma a 2012 előtti időszakhoz képest. Hozzáfűzte, hogy az agráriumot is érinti a keleti nyitás politikája, ugyanis 2 év alatt 70 százalékkal nőtt az élelmiszeripari export Oroszországba.

A mezőgazdasági termelést élénkítő jövő évi feladatok közül Orbán Viktor kiemelte az elérhető, olcsó öntöző víz biztosítását, amelynek működésére létrehozták az öntözési hivatalt, valamint a fiatalgazdák jelentősebb térnyerését az agráriumban, amely a jövő építését szolgálja.

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.